Noela Rukundo családi temetésre ment Burundiba, ott viszont bérgyilkosok rabolták el. Férje ugyanis fizetett azért, hogy a nőt megöljék. Noela Rukundo mégis túlélte az elrablását, majd hazaérve ismét egy temetés várta, méghozzá a sajátja.
Noela Rukundónak 8 gyereke van és 2004-ben menekült Burundiból Ausztráliába. Ekkor házasodott össze Balenga Kalalával is, aki meg akarta öletni.

Tavaly januárban mostohaanyja temetésére utazott vissza Burundiba. Ekkor férje felhívta Ausztriából a szállodában. A nő elmondta neki, hogy nagyon melege van, erre férje azt javasolta, hogy sétáljon egyet a szabad levegőn. Noela Rukundo azt hitte a férfi csak aggódik érte, ezért elindult. Amikor kilépett a hotel ajtaján, egy férfiba ütközött, aki fegyvert szegezett rá.

A nő arról számolt be, hogy a férfi azt mondta neki, hogy ne sikítson: „Ha sikítani kezdesz, lelőlek. Akkor engem elkapnak, de veled mi lesz? Addigra úgyis halott leszel.”

A férfi egy autóba kényszerítette és Burundi fővárosába, Bujumburába ment vele, ahol egy elhagyott épületben egy székhez kötözte a nőt. Az emberrabló bérgyilkosok elmondták neki, hogy a férje fogadta fel őket, de a nő nem hitte el, ezért felpofozták.

A bandavezér felhívta a Kalalát és azt mondta neki, hogy elfogták a nőt. A kihangosított telefonbeszélgetést Noela Rukundo is hallotta, így azt is, hogy férje azt mondta: „Öljétek meg.”

A bérgyilkosok két napig tartották fogva a nőt, majd elengedték. A férfitól még több pénzt csikartak ki a két nap alatt, végül azt mondták neki, hogy felesége halott. Azzal engedték el Rukundót, hogy más nőknek is mondja el, hogy ne maradjanak erőszakos férjük mellett. Azt mondták neki, hogy nem ölnek nőket és gyerekeket.

A nő ezek után visszautazott Melbourne-be. Ott pedig saját temetésén találkozott férjével. A férfi sokkot kapott és azt kérdezte, hogy szellemet lát-e. Megérintette a nőt, majd ijedtében felugrott, ezután pedig sikítani kezdett és bocsánatot kért.

A nő kihívta a rendőrséget. Kalala feleségének mindent bevallott, ezt a vallomást a nőt telefonnal fel is vette. A férfi felesége bocsánatát kérte. Azt mondta, hogy azért akarta őt megöletni, mert féltékeny volt. Azt hitte, hogy felesége el akarta hagyni egy másik férfiért.

A rendőrségi kihallgatáson azonban Kalala mindent tagadott, de lejátszották neki a felvételt a vallomásával. Ekkor sírva fakadt, de nem tudta megmagyarázni tettét. A bíróság gyilkossági kísérlet miatt 9 év börtönre ítélte a férfit még decemberben.

Felesége azt mondta, hogy életét erős nőként folytatja, és teljesen új életet kezd - írja a Telegraph.