Az Együtt - a Korszakváltók Pártja több javaslatot készített annak érdekében, hogy a jövőben a közösségi közlekedés minél nagyobb mértékben az utasok érdekeihez igazodjon - közölte egy szerdai budapesti sajtóbeszélgetésen az ellenzéki párt budapesti elnöke.
Pataki Márton kiemelte, hogy sok településről nem lehet reggel nyolcra beérni a legközelebbi gazdasági központba közösségi közlekedéssel, miközben a magyarországi dolgozók egyharmada ingázik. Hozzátette, az sem mindegy, hogy valakinek egy négyórás munkáért naponta egy vagy három órát kell utaznia, ahogy az sem lényegtelen, hogy a lakosság milyen egészségügyi vagy oktatási intézményeket tud elérni.

A politikus szerint a magyar közösségi közlekedés koordinálatlan, például a Volán és a MÁV úgy működik, mintha egymástól függetlenek lennének a céljaik. Ennek egyik legfőbb oka, hogy nem mérik fel az utasigényeket, a menetrendek kialakításába pedig nem vonták be az önkormányzatokat, továbbá a kórházakat vagy az iskolákat - vélekedett.

Az Együtt elképzelései szerint ezért úgynevezett megrendelő szervezeteket kellene létrehozni, amelyek fejkvóta alapján megkapnák az utaztatáshoz szükséges forrásokat, hogy azok segítségével az egymással versengő szolgáltatóktól rendelhessék meg a szükséges járatokat. Külön megrendelő szervezethez tartozna Budapest és agglomerációja, külön szervezetekhez a megyei jogú városok, miközben a további területeket is saját, 40-100 ezer főt lefedő szervezetekbe gyűjtenék össze - közölte Pataki Márton. A megrendelő szervezetekbe az önkormányzatok delegálnának tagokat, de azokban konzultatív jelleggel részt vennének a munkáltatói, az oktatási és az egészségügyi intézmények képviselői - tette hozzá. Emellett egy országos közlekedésszervező az országos és nemzetközi vonalakkal foglalkozna.

Létrehoznának egy online utazásszervező és jegyértékesítő rendszert is, amely minden magyarországi közösségi közlekedési társaság minden járatát egybegyűjtené. A párt emellett törvényi garanciát adna arra, hogy az ország bármely településéről el lehessen jutni a legközelebbi gazdasági központba a reggeli munkakezdésre.

Forrás: MTI