Nyílt napot tart a Miskolci Egyetem csütörtökön és pénteken mindazon végzős középiskolások számára, akik ott szeretnék folytatni tanulmányaikat - közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint azok, akik ezen a két napon ellátogatnak a campusra, tájékozódhatnak arról, milyen képzéseket nyújtanak az egyes karok, hogyan kell kiszámítani a felvételi pontszámokat, miként tanulhatnak külföldön a különböző ösztöndíjak segítségével. Részt vehetnek továbbá laborlátogatásokon, látványos kísérleteken, nyitott tanórákon, mintatárgyaláson, de látványcsapoláson vagy akár egy robottechnikai bemutatón is. 

A nyílt napok mottója - "Karriert is adunk, nem csak diplomát!" - utal arra, a Miskolci Egyetem fontosnak tartja azt, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalok lássák: a campus nyújtotta képzések mögött valós gazdasági szereplők, ipari partnerek állnak, az ott megszerzett tudásra igény van a munkáltatók részéről, a fiataloknak a végzés után nem kell elhelyezkedési gondokkal küzdeniük.

Ezért a múlt évhez hasonlóan nemcsak az egyetem karai mutatkoznak be, hanem 27 vállalat is részt vesz kiállítóként a rendezvényen, amelyen a fiatalok a duális képzés fontosságával is megismerkedhetnek, azzal, hogy egyszerre szerezhetik meg az elméleti és a gyakorlati tudást.

Az intézmény kitért arra, hogy az egyetem négy kara - műszaki földtudományi, műszaki anyagtudományi, gépészmérnöki és informatikai, gazdaságtudományi - hirdet meg duális formában is képzéseket.

Forrás: MTI