Az MSZP szerint a Fidesz totális ideológiai kontrollra készül a kultúra területén azzal, hogy a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) "bekebelezte a Nemzeti Kulturális Alapot".

Kunhalmi Ágnes, a szocialisták országgyűlési képviselője, budapesti elnöke vasárnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, az MMA-t "megrögzött és monomániás Fidesz-imádók" irányítják kirekesztő módon, hiszen kizárólag egyetlen ideológiát képviselnek. Az ellenzéki politikus szerint a szervezet működése ezért veszélyezteti a magyar kultúra sokszínűségét, hagyományait.

Az MMA emellett a Fidesz kifizetőhelyeként is működik, amely az elmúlt öt évben "30 milliárd forintot nyelt el látható eredmény nélkül" - mondta Kunhalmi Ágnes, aki szerint eközben a kultúra világában rengeteg pénzt vontak el azoktól, akik "nem a jobboldali elvtársak ízlése szerint teljesítettek".

Az MSZP-s képviselő úgy látja, hogy Fekete György MMA-elnök a Kádár-rendszer kultúrpolitikájánál is rosszabbul irányítja szervezetét, hiszen "csak a támogatást és a tiltást ismeri".

Kunhalmi Ágnes tájékoztatója végén egyértelművé tette, hogy pártja kormányra kerülése esetén megszüntetné a művészeti akadémiát, vezetőit pedig elszámoltatná.

Forrás: MTI