Ötnapos magyar-izraeli szakmai katasztrófavédelmi gyakorlat kezdődött hétfőn Budapesten - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az MTI-vel.
A KKM és a MASHAV, az izrael külügyminisztérium nemzetközi fejlesztési együttműködésért felelős ügynöksége közös szervezésében és finanszírozásában rendezett speciális tréninget az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon tartják magyar és izraeli szakmai előadók mintegy tizenöt, a szomszédos országokból érkezett szakember számára. 

A katasztrófakészültség és kockázatmenedzsment témában megrendezett szakmai tréningsorozaton a résztvevők előadásokat hallgathatnak meg a többi között az ipar- és IT-biztonságról, továbbá arról, hogyan működik a civil katasztrófavédelmi rendszerben a kiemelt infrastruktúrák védelme. Lesznek továbbá helyszíni gyakorlatok, és egy a vörösiszap-katasztrófát alapul vevő esettanulmánnyal is megismerkedhetnek. Mindemellett a tervek szerint a résztvevők az ENSZ katasztrófavédelmi és veszélyhelyzeti reagálási platformjába (UN SPIDER) is ellátogatnak majd - olvasható a KKM közleményében.

Forrás: MTI