Jelentősen, 20,7 százalékkal bővült a Győr-Moson-Sopron megyei vállalkozások nettó árbevétele tavaly az előző évhez képest, míg az idei év első három negyedévében az árbevételük 10,1 százalékkal, 3657,5 milliárd forintról 4026,2 milliárd forintra nőtt - közölték a megye legnagyobb vállalkozásainak adatait tartalmazó TOP 100 kiadvány győri bemutatóján csütörtökön.
Horváth Szabolcs, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) Nyugat-Dunántúli Regionális Adó Főigazgatóság főigazgató-helyettese elmondta, hogy a bevételek 73,5 százaléka a TOP 100-as listán szereplő vállalkozásokhoz köthető, ami tavaly 3554,3 milliárd forint volt. A listán szereplő száz vállalkozás 2014-es nettó árbevétele 26,8 százalékkal emelkedett a 2013. évi 2880 milliárd forintról.

Győr-Moson-Sopronban 100-as listát továbbra is az Audi Hungaria Motor Kft. vezeti, amely 1738,8 milliárd forintról 2336,6 milliárd forintra növelte árbevételét 2014-ben. A második az SMR Automotive Mirror Technology Hungary Bt., amely gépjármű-karosszáriákat és pótkocsikat gyárt, s 100,5 milliárd forintról 104,1 milliárd forintra növelte árbevételét. A harmadik az E.On Észak-Dunántúli Áramhálózati Zrt., amely 2013-ban 70,6 milliárd forintos árbevételt ért el, míg tavaly 70,4 milliárd forintot. 

Ágazatokra lebontva a 100-as listán szereplő vállalkozások nettó árbevételének 85,5 százaléka a feldolgozóiparban, 7,9 százaléka a kereskedelemben realizálódott.

Horváth Szabolcs elmondta azt is, hogy a legnagyobb árbevételt elérő cégek egyben a legnagyobb foglalkoztatók is a megyében: tavaly összesen 38 ezer 800 embert foglalkoztattak, a megye összes dolgozójának 35,7 százalékát, dolgozóik száma 2013-hoz képest 10,6 százalékkal nőtt. 

A TOP 100 kiadványt a megyei napilapot kiadó Lapcom Kft. jelentette meg a NAV által közölt adatok alapján, a megyei Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve. 

Mihalicz Antal, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke megjegyezte: az eredmények fenntartásához innovációra van szükségük a cégeknek, és ezt segítik a 2020-ig tartó európai uniós ciklus pályázati kiírásai is.

Forrás: MTI