Csaknem négyszázmillió forinttal csapta be ügyfeleit egy korábban Érden praktizáló ügyvédnő, 25 ügyfelének ígért különféle projekthiteleket, de a nála letétbe helyezett összegeket többnyire felélte - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
Gyugyi Csilla közölte: a nő ellen ügyvédi visszaélés és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt emelt vádat a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség.

A bűnügy vádlottja Érden működtette ügyvédi irodáját. 2012-től számos embernek ígérte meg, hogy segítségével külföldi bankokon keresztül projekthitelhez juthatnak. Az ország különböző pontjairól 25 magánszemély, illetve cég egyebek mellett szállodavásárlásra, társasház, irodaház, lovarda, bobpálya vagy laboratórium építésére próbált hitelhez jutni az illető közreműködésével. A későbbi sértettek a hitel reményében - eleget téve az ügyvédi feltételnek - úgy "igazolták" teljesítőképességüket, hogy 5 millió és 124 millió forint közötti összegeket adtak át letétként, javarészt euróban - tette hozzá a szóvivő.

A vádirat szerint az ügyvédnő, hogy minél több embert tudjon bevonni az ügyleteibe, a kuncsaftjait rábeszélte: jutalék ellenében szerezzenek neki újabb ügyfeleket. Noha 2013 decemberében kizárták az ügyvédi kamarából, folytatta üzelmeit. Projekthitelt ígérete ellenére senkinek nem intézett, erre nem is volt lehetősége, az ügyfelektől átvett pénzt egyéb adósságai rendezésére fordította vagy felélte. Az újabb befizetők pénzéből csak esetenként fizette vissza a nála korábban elhelyezett letéti összegek bizonyos hányadát, vagyis a sértetteknek okozott kárt csak részben térítette meg.

A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség börtönbüntetés kiszabására és vagyonelkobzásra tett indítványt az előzetes letartóztatásban lévő nővel szemben - közölte Gyugyi Csilla.

Forrás: MTI