A New York-i Carnegie Hallban mutatkozott be Havasi Balázs zongoraművész, zeneszerző produkciója. Mint a művész az MTI-nek elmondta: álló ovációval fogadta a közönség a Havasi Symphonic című produkciót, amelynek programjában egy az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak szentelt tétel ősbemutatója is szerepelt.
Fotó: minap.hu |
A közönség által most először hallott '56-os tételről - amelyben magyar és angol nyelven részletek hangzottak el Radnóti Miklós Nem tudhatom című verséből - Havasi Balázs elmondta, hogy abban a muzsikusok a zene nemzetközi nyelvén szerettek volna tisztelegni a forradalom és szabadságharc előtt.
A Carnegie Hall nagytermébe (Stern Auditorium/Perelman Stage) Havasi Balázst 70 magyar alkotótársa kísérte el, akikkel az elmúlt három évben hét teltházas Aréna-koncertet valósítottak meg. A New York-i előadáson közreműködött többek között a Budafoki Dohnányi Zenekar (Pejtsik Péter vezényletével), Hajós-Dévényi Kristóf és Andrejszki Judit (ének), Radics Gigi, Szirtes Edina Mókus (hegedű), Szokolay Dongó Balázs (duda, furulya) és Kiss Endre Endi (dob).
A hétfő este bemutatott produkcióban, amelyre elővételben minden jegy elkelt, fellépett a világsztár Lisa Gerrard (Dead Can Dance) is.
Elárulta, hogy a Carnegie-ben bemutatott produkciót jövőre a londoni Royal Albert Hallban is elő szeretnék adni.
A művész az MTI-nek korábban elmondta, hogy a Havasi Symphonicban harmincéves munkája fekszik. "Benne van az egész komolyzenei múltam, a kísérletezések és minden, amit a zenéről tudok" - fogalmazott.
A Janus Pannoniust, Munkácsy Mihályt és Szent Istvánt felidéző, a népzenéből is merítő produkció, amely először 2009. november 26-án volt látható és hallható a Zeneakadémia nagytermében, a klasszikus zene hagyományát és a magyar kulturális értékeket mutatja be, miközben különböző zenei műfajok és művészeti ágak között ível át.
Forrás: MTI
0 Megjegyzések