A Budapesten kialakult menekülthelyzet a magyar kormány szégyene, de az Európai Unióé is egyben - jelentette ki az Európai Parlament Zöldek frakciójának társelnöke pénteken Budapesten, a Keleti pályaudvar főbejárata előtt tartott sajtótájékoztatóján.
A német Rebecca Harms szerint ebben a helyzetben véget kell vetni annak, hogy Orbán Viktor belpolitikai, illetve az Európai Unióban folytatott játszma részeként használja fel a menekülteket.

Most a legfontosabb feladat, hogy a Magyarországra érkező fáradt, sokszor beteg emberek megfelelő ellátást kapjanak, illetve a felelősen gondolkodóknak egyet kell érteniük abban, hogy ezeknek az embereknek minél előbb el kell hagyniuk Magyarországot - tette hozzá a politikus.

Mint elmondta: sok nyomorúságos menekülthelyzetet tapasztalt már Európában, de arra amit Budapesten, vagyis egy európai főváros közepén látott, arra nem talál szavakat.

Mindennek alapján az a véleménye, hogy Orbán Viktor új fejezetet nyitott az európai értékek elleni harcában - fogalmazott.

Ebben a helyzetben, az európai parlamenti Zöldek frakciójának politikusaként meggyőződése, hogy gyökeresen újra kell gondolni az EU menekültstratégiáját - hangsúlyozta a politikus.

A továbbiakban hiányolta a nemzetközi segélyszervezetek és az ENSZ segítségét is, miközben úgy vélekedett, hogy a menekülteket segítő magyar önkéntesek, civil szervezetek csodálatos munkát végeznek és megmutatják Európának Magyarország másik arcát.

Végül hangsúlyozta: támogatja annak a kezdeményezésnek a megvalósítását, amelynek keretében az Európa-szerte szerveződő civilek konvojban szállítanák Bécsbe a Magyarországon rekedt menekülteket.

Terry Reintke, a frakció képviselője úgy vélekedett, hogy a Keleti pályaudvarnál történtek a dublini rendszer, vagyis az európai menekültügyi rendszer csődjét szimbolizálják. Felszóltotta Orbán Viktor kormányfőt, személyesen győződjön meg arról, hogy hova vezetett a politikája. Annál is inkább, mert szerinte ha Orbán Viktor kereszténynek gondolja magát, akkor segítenie kell.

Jávor Benedek (PM), a frakció magyar képviselője azt mondta, hogy a kormány a helyzet kezelése helyett humanitárius válságot idézett elő és a megoldás keresése helyett folyamatosan hergelte a társadalmat és szabotálta az európai erőfeszítéseket.

Végül felhívta a figyelmet arra: fennáll a veszélye annak, hogy a pénteki magyar-román válogatott mérkőzést követően a futbalultrák a menekültekre támadnak. Ha ezt nem tudják megakadályozni a magyar hatóságok, az a magyar kormány súlyos felelőssége - mondta Jávor Benedek.

Forrás: MTI