A meghatározott határidőre minden érintett biztosító teljesítette a felkészülési célú, 2014. évre vonatkozó számszerű és szöveges adatszolgáltatást, amely a biztosítási szektorra vonatkozó új, átfogó szabályozás, a Szolvencia II. rendszerre való átálláshoz szükséges - olvasható a jegybank honlapján.
A tájékoztatás szerint az adatokat a jegybank ellenőrizte, és a feltárt hibák javíttatása után továbbította az európai hatóságnak.
A jegybank emlékeztetett, hogy a Szolvencia II. Európa szerte 2016. január 1-jétől lép életbe. Az új rendszer alapja a bankoknál már korábban bevezetett kockázatalapú tőkekövetelmény-számítás, amely fejlett kockázatkezelési és matematikai módszerekkel szolgálja a biztosítók hosszú távú fizetőképességét, úgynevezett szolvenciáját.
Ez is érdekelhet:
- Kapás Boglárka döntős 800 méter gyorson
- Kiderült miért zuhant le Harrison Ford
- Eltemették Deutsch Róbertet
- Nincs ötleted: ezt ajánljuk ebédre
- Gyógymód a vércukorszint szabályozására!
- Tudd meg, hogy mi áll a boldogságod útjában
Az MNB 2015 tavaszán összesen 11 alkalommal tartott technikai konzultációt a piaci szereplők részére, melyek keretében sor került a felmerülő kérdések megvitatására, valamint a tapasztalatok és célszerű lépések ismertetésére.
Forrás: MTI
0 Megjegyzések