Felborult egy személygépkocsi Nagyrábé és Bakonszeg között péntek délután, egy tízéves gyereket újraélesztettek a mentők a helyszínen - közölte a mentőszolgálat észak-alföldi regionális orvosigazgatója az MTI-vel.
Illusztráció
Pápai György elmondta: az újraélesztés után a kisfiút mentőhelikopterrel a debreceni Kenézy kórház traumatológiai osztályára vitték.

Rácz Máté, a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság megbízott szóvivője elmondta: az autó, amelyben hárman - egy felnőtt és két gyerek - utaztak, árokba hajtott és a tetejére borult. 

A berettyóújfalui hivatásos tűzoltók az egyik gyereket, aki az autóba szorult, feszítővágó segítségével szabadították ki. 

A kocsiba szorult gyerek súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, a felnőtt sofőr és a másik gyerek is súlyosan megsérült - tette hozzá a szóvivő.

Egy másik balesetben is megsérült egy gyerek Hajdú-Bihar megyében péntek délután, amikor Debrecen és Hajdúszovát között két személygépkocsi frontálisan összeütközött. 

Erről a helyszínről egy súlyos sérültet, illetve megfigyelésre a gyereket vitték a mentők a debreceni Kenézy kórház baleseti sebészetére - közölte a mentők regionális orvosigazgatója.

Forrás: MTI