Vajnáéknak van házassági szerződésük, de a tartalmáról alig tud valamit a producer felesége.
 


Andy Vajna és Vajna Timi esküvőjük napján nem csak örök hűséget ogadtak, de házassági szerződést is kötöttek. A dokumentumot komoly ügyvédek készítették elő, minden bizonnyal teljes körültekintéssel formálták a tartalmát, az ifjú feleség azonban nem igazán tudja, hogy mi foglaltatik benne.

"Házassági szerződésünk van, a tartalmáról azonban nem sokat tudok, hiszen Andy ügyvédei készítették, és nem igazán foglalkoztam és foglalkozom vele, mi minden van benne, és mit jelent ez a kettőnk kapcsolatára nézve" - mondta a Borsnak Timi, aki egyébként egy kis malőr után már hivatalosan is a producer felesége.

"A Los Angeles-i hatóságok elírták a születési dátumomat, de ezt azóta sikerült kijavíttatni. Most már több mint egy éve, hogy minden rendben van" - tette hozzá a lány, akinek tehát két vée volt az esküvője, de csak egy éve házas.