A Jobbik szerint összeférhetetlenség miatt törvénysértő döntések születhettek a Pest megyei kormányhivatalnál környezetvédelmi ügyekben.
Kepli Lajos, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtökön azt mondta az MTI-nek, hogy a szervezet környezetvédelmi főosztályvezetője és a főosztály kármentesítési osztályvezetője házastársak, azaz összeférhetetlenség áll fenn, hozzátartozó nem lehet beosztott a közszolgálatban. Hozzátette: a helyzet rendezésére a jogszabály 30 napot biztosít, azt követően automatikusan megszűnik a jogviszony.
Azonban - folytatta a jobbikos politikus - noha az érintettek jelezték a házasságot a földművelési tárca humánpolitikai osztálya felé, nem történt semmi, mindketten pozícióban vannak a határidő lejárta után is.
Kepli Lajos kifejtette, hogy az Illatos úti környezetszennyezés és a Várpalotára szállítani tervezett azbeszt ügyében is ez a főosztály volt az illetékes, és az összeférhetetlenség felveti, hogy az ezekben meghozott döntések érvénytelenek, törvénysértőek lehetnek.
A Jobbik arra szólította fel Tarnai Richárd kormánymegbízottat, hogy intézkedjen a szerintük törvénysértő állapot megszüntetéséről, ellenkező esetben feljelentést tesznek.
Forrás: MTI
0 Megjegyzések