A Fidesz szerint az MSZP idején feleannyit költöttek gyermekétkeztetésre, mint most, és az ellenzéki pártnak szégyellnie kellene magát, amikor erről a témáról van szó.


A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy Bangóné Borbély Ildikó szocialista országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján arra szólította fel a kormány, hogy az év minden napján biztosítson legalább egyszeri meleg étkezést az 520 ezer rászoruló gyereknek. Jelezte továbbá, kész ősszel ismét benyújtani azt a törvénymódosító javaslatát, amely "közel egy stadion árából" biztosítaná a rászoruló gyerekek folyamatos étkeztetését.

A Fidesz-kormány - írta a Fidesz országgyűlési frakciója közleményében - a gyermekétkeztetésre fordított összeget megduplázta, 2010 és 2015 között 29 milliárd forintról 58 milliárdra emelte. Szeptembertől az ingyenes gyermekétkeztetés kiterjesztésével az óvodások és a bölcsődések 90 százaléka, 321 ezer gyermek étkezhet majd ingyen - tették hozzá.

Közölték továbbá, hogy a rászoruló gyermekek ingyenes nyári étkeztetésének támogatására 3 milliárd forint áll rendelkezésére, ami több mint duplája annak, amit 2009 előtt a baloldali kormányok szántak erre a célra, és tavalyinál is több, 141 ezer rászoruló gyermeknek biztosítják az ingyenes nyári étkezést.

Forrás: MTI