Ideiglenesen lezárták a debreceni menekülttábort. A táborlakók bemehetnek a befogadóállomásra, de onnan csak alapos indokkal engednek ki bárkit is. 


Amit arról beszámoltunk két migráns vallási konfliktusa miatt robbant ki az összetűzés a debreceni menekülteket befogadó állomáson - közölte az MTI érdeklődésére a helyszínen a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Demeter Erika rendőr hadnagy elmondta: ebbe a konfliktusba kapcsolódott be több menekült, akik később lezárták a 471-es számú főutat, kukát gyújtottak fel és megdobálták az autósokat. 

A rendőrök könnygázt vetettek be a csoportosulás feloszlatására, lőfegyvert nem használtak, egy embert őrizetbe vettek.

A környékbeliek elmondása szerint botokkal ütötték és megdobálták a leálló személyautókat és autóbuszokat, és felgyújtották az út menti kukákat. 

Gyulai Gábor, a Helsinki Bizottság menekültügyi programvezetője ezt mondta a 444 szerint:

"A debreceni tábor 800 fő befogadására alkalmas, de már ez is rengeteg ember lenne. Jelenleg azonban 1600-an vannak a táborban, és így már a legalapvetőbb dolgokra sem lehet törekedni, mint a családok, nemek, különböző életkorúak vagy nemzetiségek megfelelő szétválasztása. 

A higiéniai körülmények megdöbbentően rosszak, ezt a kollégáimmal személyesen is tapasztaltuk néhány hete. Ilyen helyzetben nem könnyű a lakók együttélése."