Felejthetetlen hangulatú, élményekkel teli világ születik július első hétvégéjén a Kincsem Parkban! A Gasztroangyal műsorának szereplői és a magyar lóversenysport sztárjai egy közös, nagyszabású rendezvényen várnak titeket.
A kéthetente jelentkező Lóverseny az éjszakában rendezvénysorozatot ráadásul az esemény nyitónapján tartják, ahol futamokra fogadhattok és agár-, galopp-, és ügetőversenyt is nézhettek. Ezek a pénteki versenynapok gasztronómiai élményeket és bulit kínálnak nektek egész nyáron.
Az első alkalommal megrendezett fesztiválon pályára lépnek a hazai lóversenysport tehetségei és a gasztronómia ismert szereplői is. A háromnapos rendezvény nagyszínpadán neves sztárok: Rúzsa Magdi, a Virtuózok és a Nemzeti Lovasszínház műsorait nézhetitek meg. A szervezők arra is gondoltak, hogy új ízekkel találkozzatok, így több száz termelőt hívtak meg, és finomabbnál finomabb ételeiket kóstolhatjátok illetve vehetitek meg.
„Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy nemcsak hazánkból, hanem határon túli magyarok lakta területekről is érkeznek kiállítók. Gyakorlatilag az egész Kárpát-medence ízei megtalálhatóak majd a fesztiválon. Úgy gondolom, idén ismét bebizonyítjuk, hogy Magyarország finom!" - nyilatkozta az eseményről Borbás Marcsi, a Gasztroangyal sztárja.
VIDEO: Előzetes a fesztiválról
A Gasztroszínpadon Dombóvári István és Kovács Lázár is fellép. Természetesen hasznos konyhai praktikákat is elleshettek majd ugyanis lesz: rétes húzás, halfilézés, sajtkészítés, kenyérsütés, savanyítás, lekvár főzés, chili próba és még sok érdekesség.
PROGRAMOK
július 3. péntek
12:00 Kapunyitás
egész napos gasztronómiai program, a Gasztroangyal című televíziós műsorban megismert termelőkkel, borászokkal, pálinka főzőkkel és éttermekkel, gasztroszínpad Borbás Marcsival
18:00 Lóverseny az éjszakában
galopp-, agár- és ügetőversenyek
21:00 Nagykoncert
Rúzsa Magdi
július 4. szombat
10:00 Kapunyitás
egész napos gasztronómiai program, a Gasztroangyal című televíziós műsorban megismert termelőkkel, borászokkal, pálinka főzőkkel és éttermekkel, gasztroszínpad Borbás Marcsival
14:00 Ügető versenyek
101. Magyar Ügetőderby
Pannónia Díj
20:00 Nagykoncert
Virtuózok gálaműsora, szimfonikus zenekarral
július 5. vasárnap
10:00 Kapunyitás
egész napos gasztronómiai program, a Gasztroangyal című televíziós műsorban megismert termelőkkel, borászokkal, pálinka főzőkkel és éttermekkel, gasztroszínpad Borbás Marcsival
14:00 Galopp versenyek
93. Magyar Derby
Buccaneer Díj
20:00 Nagykoncert
Nemzeti Lovas Színház gálaműsora
Lóversenyt kísérő ingyenes családi programok a három nap során:
játszótér, arcfestés, kézműves foglalkozások, állatsimogató, póni lovaglás, divatbemutató, versenyautó bemutató és számos meglepetés
Belépőjegyek:
- 6 éves kor alatt a belépés ingyenes
- gyerek és diák jegy (6 - 18 éves korig) - 1000 Ft
- felnőtt jegy - 1600 Ft, mely 600 Ft lóversenyfogadási bónt tartalmaz, ami a helyszínen a lóversenyfutamokra lefogadható
Helyszínen: Budapest, Kincsem Park Albertirsai út 2 – 4.
Az esemény Facebook oldalán részletes információt találtok.
Ha Te is elmennél az eseményre, nyomj egy lájkot!