Beszélgetés Károlyi Mihállyal Püspökladány korábbi alpolgármesterével. 


Régóta ismerjük egymást és már nem tudnánk magázódni Számodra mit jelent tenni a városért ahol élsz, ahol születtél?

A felelősség a legfontosabb, ha érzik az emberek hogy te hiszel bennük, és értük dolgozol, a bizalmat  is megkapod. 
A mai választási rendszerben nagyon közel, és nagyon távol is lehet kerülni, a város lakóitól, ezerféle lakossági igény van, és belőled csak egy van. 

Ahogy itt ülünk a kertedben ami szinte egy botanikai varázslat, szerintem te ilyen várost álmodtál alpolgármesterként is, mint ez a gyönyörű kert, vagy ez bonyolultabb?

Hát persze, várost vezetni, igényeknek megfelelni, más dolog. Kicsiben mindent el lehet képzelni, aztán millió dolog rád zuhan ha vezető vagy. Nemcsak a képzettség fontos, nemcsak a világlátottság, de kell érettség is tapasztalat. 

Te egy szélles körben elismert ember vagy, nagy vezetői tapasztalattal, jelenleg is magas beosztásban dolgozol, mindez nem elég?

Mindez fontos hogy valaki eredményes legyen. De fölmerül a kérdés, mi az eredmény?Ami az egyiknek jó, a másiknak nem jó, közben ott vannak a fejlesztések, egy-két ciklus alatt azért föl kel mutatni látványos eredményeket. 

A bicikliutak hosszában mérhető a siker?

Van akinél igen, mert azt látja, ott sürögnek forognak a munkások, zúg a gép, nagy a zaj, tehát úgy látja megindult a fejlődés. De ez ennél bonyolultabb, a szemléletmódon, a gondolkodásmódon, az emberek egymáshoz, a környezetükhöz való viszonyán kell, kellene változtatni, hogy érezzék a kollektív felelősséget, ez már nehezebb. 

Akkor a munka eredménye is nehezebben mérhető?

Nem lehet ciklusokban mérni a sikert, egyébként sem egy-két ember érdeme a siker, egy város egy csapat, mindenki hozzátesz valami apróságot, aztán már a fene se tudja, melyiket ki csinálta, de valahol összeáll egésszé. 

Az elmúlt 25 évben összeállt itt valami?

Az biztos hogy nem úgy nézünk ki, mint negyed századdal ezelőtt. Van ami felépült, de sok minden széthullott. A kilencvenes években jobban össze tartottak az emberek, a bizalom  nagyobb volt. Most rengeteg apró sejt van, sokféle gondolat, ami jó, de közben az egymáshoz vezető utak valahol elkanyarodtak. 

A lényeg veszett el?

A lényeg az ember volna, és a bizalom, ezzel most hadilábon állunk, de ugyanakkor mégis azt mondom, ez egy lineáris, és nem lelátható folyamat. Vannak benne hullámvölgyek, s az is szubjektív, hogy én azt mondom, vagy nem mondom, hogy most éppen egy hullámvölgyben vagyunk. 

De vezetőként akkor is dönteni kell, nem?

Hát igen, aztán a döntések ódiuma vissza hull a fejedre, van aki gratulál, van aki fölháborodik. Közben persze azért történik minden a maga útján, hisz ha most lefotóznánk a várost, és mellé tennénk egy 25 évvel ezelőtti fotónak, azért látnánk a változást. 

Mennyi ebben a változásban a te érdemed?

Na ezt nem tudom, kéne egy műszer ami ezt méri, de minek, biztos benne van, abban a sokban az én munkám eredménye is, de fölösleges kiválogatni, a többi közül. 

Akkor számodra mi az eredmény?

Én inkább azt mondanám, egy alpolgármester, egy városi vezető, apró lépcsőfokokon halad, amíg a bizalmat élvezi a választók bizalmát. 

Napi munka van, jönnek hozzá panaszkodnak, szól a telefon, készülni kell a testületi ülésre, ez nem túl látványos, ebből áll össze valami a végén, amit látod most sem tudunk igazán megfogalmazni. 

A kerteden viszont látszik, nem vagy közönyös a környezeted iránt, jól látom?

Te tudod, én azt szoktam mondani "A hó elolvad a dió lehull" aztán persze fölveszem a lapátot, az ásót, és lesz ami lesz. 

De ez botanikus kert amiben most ülünk, gyönyörű a kerted. 

A saját környezetem is fontos számomra, valóban lehetne a kertemben egy biológia órát tartani, de ez számomra öröm, ezért csinálom, munka után ez az ami igazán feltölt, bár rengeteget olvasok szépirodalmat, szakirodalmat, netet, újságokat. 

Szélles körű a műveltséged, e biztos. 

Csak azt csinálom ami jólesik, igényem van a szépre, de ez csak egy természetes dolog, emberi igény. 

Alpolgármesterként a városra is így néztél?

Igen néztem a városra is amit többed magammal vezettem, de tudtam, ez a város egy kicsit nagyobb kert, mint az én családi házam körüli zöld övezetem, és tudtam nem borul olyan könnyen zöldbe, viszont soha nem szabad föladni. 

Lövei Sándor - Pólus Média