Több százan kasztrálták magukat, mert a spirituális vezető azt mondta nekik, így közelebb kerülhetnek istenhez, írja a vs.hu.


Gurmeet Ram Rahim Singh, indiai popsztár és televíziós guru ellen az indiai központi nyomozó iroda indított eljárást, mert egy korábbi kasztrált követője azzal vádolta meg, mintegy négyszázan kasztráltatták magukat az elmúlt 15 évben azután, hogy erre biztatta híveit.

A nyomozóhatóság azóta több, olyan volt hívét is felkutatta, aki tanúskodott ellene. Ők azt állítják, hogy a guru azt mondta nekik, csak az lesz képes istennel találkozni, aki kasztráltatja magát. Sokan azonban nem akarnak tanúskodni, mert félnek a következményektől. Éppen emiatt nem is tudott a nyomozó iroda eljárást indítani ellene.

Az ügyben a vádlott – aki a Dera Sacha Sauda (DDS) szervezetet vezetője is – megszólalt még januárban, természetesen tagadta, hogy nemi szervek eltávolítását kérte volna híveitől.

A herélések jó részét ráadásul a DDS klinikáján végezték el állítólag. A DDS-nek a kórházon kívül gyárak, gazdaságok, piacok, éttermek szállodák, iskolák és árvaházakat is birtokol. A popsztár guru vagyona egyes becslések szerint 50 millió dollár.

Gurmeet Ram Rahim Singh-nek 87 ezer követője van a Twitteren, úgy, hogy ő senkit sem követ. A neve mellett úgy jellemzi magát mint: spirituális szent, emberbarát, sokoldalú énekes, filmrendező, művészeti rendező, zenei rendező, forgatókönyvíró, költő, önéletrajzíró, operatőr.

Forrás: VS:hu