“És monda az angyal nékik (a pásztoroknak): Ne féljetek mert
ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme
lészen. Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus a
Dávid városában.” (Lukács 2,10-11).
ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme
lészen. Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus a
Dávid városában.” (Lukács 2,10-11).
Ez az angyali üzenet az első Karácsony éjszakáján hangzott el egyszerű pásztor-embereknek, akik a betlehemi mezőkön a nyájukat őrizték. Ez az üzenet évezredek távolából hangzik nekünk ma, ezen a Karácsonyon: megszületett a Megtartó!
Ez Istennek az örök Karácsonyi Evangéliuma: megszületett a mi Megtartónk! Gyújthatjuk a legszebb karácsonyfát, vehetjük és adhatjuk a világ legdrágább ajándékát, elkészíthetjük a legfenségesebb karácsonyi ételeket, tölthetjük kellemesen a karácsonyt szeretteink körében, és mégis, ha ez az üzenet kimarad a karácsonyunkból, akkor a Karácsony nem más, mint egy pogány ünnep: önmagunk vagy a családunk szeretetének az ünneplése. Ám ez nem keresztény ünnep, nem igazi karácsonyi ünnep. Az igazi Karácsony ott kezdődik, amikor egy emberi szív befogadja a világ legdrágább ajándékát, amit Isten adhat: az egyszülött Fiát, a mi megtartó Krisztusunkat.
Jertek, lássuk meg a karácsonyi evangélium három legfontosabb titkát: azt, hogy miért kellett a Megváltónak megszületnie; azután hogy miből vált meg bennünket, mire vált meg végül hogyan vált meg bennünket.
1. Miért kellett a Megváltónak megszületnie? Mindenekelõtt azért, mert az ember elszakadt Istentől. Már ős-szüleink az Édenkertben megkezdték ezt az elszakadó mozdulatot, amit a biblia, mint bűnesetet jegyez fel: fellázadtak az Isten akarata ellen, függetlenek akartak lenni Istentől, és maguk akartak istenek lenni. A szakadék Isten és az ember között egyre nőtt. Káin már megöli Ábelt, és azóta a pokol szabadult erre a világra: szenvedés, vér, könny és halál az embernek az osztályrésze. Azóta az ember az Édenkerten kívül maga lett magának a törvény, úr, cél, és magának lett a vigasztalás. Egyre nő azoknak a serege, akik Isten létét nyíltan vagy titokban tagadják.
Vajon te nem vagy-e ilyen ember? Aki Istentől elszakadó-félben vagy, vagy máris nagyon messze sodródtál? Nem lett-e Istennek a neve olyan üressé, hogy már semmit sem mond? Amikor Isten hív, dacosan még messzebb szakadsz tőle a magad lázadásában, haragjában és keserűségében? Távol kerültél Istentől, mert befolyásoltak filozófiák, ideológiák és divatok - mert ma divat Isten nélkül élni.
Hova jutott ez az Isten ellen fellázadt ember? Ó, csodálatos metropolisokat tud építeni, amelynek felhőkarcolói között idegennek érzi magát. Meg szeretne állapodni és otthont teremteni, de mégis újra és újra rajzik, költözik, fut és menekül, mint egy űzött vad, mert a lelkiismerete nem nyugodt, mivel szökésben van Isten elől. Békességet keres a mai ember, és mégis a félelmeknek a béklyójában él. Értelmet keres az életének, és értelmetlenné teszi saját életét. Az ember ajkán elhalt az ima, és helyette onnan keserű káromlás gördül. Az ember Paradicsomot akar teremteni az Édenkerten kívül, és nem tudja, hogy ez nem sikerülhet, mert ez csak akkor lenne lehetséges, ha újra Istenre találna. Az ember, aki Istentől elidegenedett, az elidegenedik a másik embertől is. Az istentelenség növekedésével egyenes arányban nő a bűnözés. Ahol nincs isteni hit, ott magasra szökik az erkölcstelenség: a rablás, az erőszak, a csalás, a válás, a gyilkosság. A nagy metropolisokban zsebmetszők, tolvajok pásztáznak az utcán, bankrablók lopakodnak zsákmányukkal, prostituáltak árulják magukat az utcák szegletein.
Vajon az Istenben hívő emberek követik el mindezt? Nem. Az Istentől elszakadt ember teszi ezeket. Isten nélkül ádáz ellenségei leszünk egymásnak, nemcsak az idegeneknek, de a saját vérünknek is! A testvérnek, a rokonnak, a gyermeknek, a hitvesnek, a barátnak, a szülőnek. Ahol az Istenbe vetett hit eltűnik, ahol az emberek már csak maguknak élnek, ahol már semmi nem köti őket se erkölcshöz, se hithez, se tisztességhez és becsülethez, ott a társadalom összeomlása csupán idő kérdése. Vajon te nem ezen az úton jársz-é, amelyen lefelé csúszol? Amelyen nincs megállás, és mindig mélyebbre és mélyebbre kerül az életed? Olyan mélyre, ahol már csak az ösztönök vannak: az evés, az ivás, a szeretkezés, az önzés, a másik ember kihasználása. Az ilyen ember lecsúszik a szubhumán állati élet szintjére.
Mélyen szimbolikus jelentősége van annak, hogy a Megváltó Úr Krisztus, Istennek az egyszülött Fia egy istállóban született meg a barmok között, s egy jászol volt a bölcsője. Fia szimbolikusan fejezi ki azt, hogy Isten Fiának a legmélyebbre, ahova az ember esett: az állatok közé kellett eljönnie - a betlehemi istállóba -, hogy onnan emelje fel az embert az isteni szintre. Krisztus, aki egy deszkabölcsőbe született, majd 33 év múlva egy fából ácsolt kereszten fog meghalni. Az egyik oldalán ott függött egy rablógyilkos, akinek ez a Krisztus azt mondta: „Ma velem leszel a Paradicsomban.” Az állattá süllyedt embert az égig emeli Krisztus. Ebben van a mi reménységünk!
Nem lehetsz olyan mélyen az emberi élet nyomorúságában, szenvedésében és bűnében, hogy téged ne tudna felemelni a Megváltó! A Megváltó Krisztus megszületésének más oka is van. Ez magában Istenben van. Isten, aki ellen az ember vétkezett, eltörülhette volna az embert a Föld színérõl, mint ahogy majdnem megtette az özönvízben. De Isten mást gondolt az õ atyai szívében, azt, hogy õ inkább meg fogja váltani, újjá fogja szülni, haza akarja fogadni az embert! Nem engedte Isten, hogy az õ teremtettsége az ember miatt kudarcot valljon. Elküldte hát az õ egyszülött Fiát, hogy az ember benne magához ölelje, mert Isten örök szeretet, örök irgalom és örök jóság, akiről így tesz bizonyságot János evangélista: „Úgy szerette Isten ezt a világot, hogy az Õ egyszülött Fiát küldte el, hogy aki hiszen õbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Mire indít téged Istennek ez a szeretete? Indít-e megtérésre?
2. Miből vált meg minket a Megváltó?
Mindenekelõtt a félelmektől. Az angyali üdvözlet ezzel kezdődik: "Ne féljetek!" Isten tudja, hogy a tőle elszakadt embert a félelmek saskeselyűinek légiója veszi körül, és marják szét. Egy görög monda szerint Prométheuszt arra ítélték az istenek, hogy madarak csipkedjék szét a máját, ami mindig újra kinőtt, s a tortúra elölről kezdődött, és soha véget nem ért. A húsunkba vág, a szívünket tépi, a lelkünket öli meg a félelem. Az egyik félelem-madárnak ez a neve, hogy „Aggodalom”. Aggodalom a mától, a szeretteinkért, az egészségért, a jövőért. A másiknak „Bizonytalanság” a neve. Merre menjek? Mit csináljak? Hogyan döntsek? Mi legyen az életcélom? A harmadik sötét madárnak az a neve, hogy „Csalódás”: Hittem neki, bíztam benne, és íme, kisemmiztek, elhagytak, megvetettek. A negyediké: „Hiábavalóság”: a terveim füstbe mentek, hiába küzdöttem, szorítottam, kockáztattam mindent, nem lett belőle semmi - vesztes maradtam! Az „Értéktelenség” is ott huhog, amikor elfog a félelem, hogy kicsiny porszemek vagyunk ebben a világmindenségben, és munkánk nem állandó, azt elnyeli az idő, mert elmúlásra van ítélve. Eljönnek a károgó madarai a betegségtől, szerencsétlenségtől és a veszteségtől való félelemnek. Minden ember szívének a mélyén ott mar a „haláltól” való félelem – minden félelmünknek az ős-szülője.
A karácsonyi angyal üzenete pedig így szól:: „Ne féljetek! Mert Megtartó született.” Eljött az, aki kiment titeket a félelmeknek a szétmaró karmaiból, és kiszabadít a nagy örömnek a világába.
A pszichológusok jól tudják, hogy a félelem mennyire nyomorulttá teheti az ember életét. A félelem stressze elemésztheti az ember életét. A félelem karmai belevágnak és szétmarják, elpusztíthatják az embert. Mert van félelem, ezért van szükség Megváltóra, aki elűzi a félelmet és békességet ad neked, és aki örömre gyújtja a szívedet.
Miből vált meg minket ez a Krisztus? Megvált a bűnből! Abból az állapotból, amelyben Isten ellen élünk. Megvált minket attól, hogy Istentől elidegenedett állapotban éljünk, és visszahív bennünket őneki. Megállít bennünket menekülésünkben, futásunkban, és visszafordít minket, arccal Isten, a mi Atyánk felé, arccal az atyai ház felé, és arra segít Lelkével, hogy végül oda megérkezzünk. Segít minket abban, hogy kivetkőzzünk az önző életünkből, az ösztöneinknek való élésünkből; hogy elhagyjuk a testnek túlzott és fölösleges kívánságait, a szemnek a kérkedését, az életnek a hívságát és kísértéseit. Segít abban, hogy a félelmektől megkötözött életünkből az õ szabadságára, békességére és örömére jussunk el. Kiszabadít bennünket a bűnből, a minden félelmek szülőanyjából, amelyben életünk leledzik, s amely az örök halálba és kárhozatba vezet.
3.Mire vált meg a Megváltó Krisztus?
Az engedelmes életre, hogy Istennek a törvényét úgy fogjam föl, hogy az az én javamra van megírva és felkínálva – amit meg tudok cselekedni háládatosságból. Tudva azt, hogyha az én Atyámnak a gondolata szerint járok, hogyha a Teremtőmnek a használati utasítása szerint élem az életemet, akkor az életem az Élet Útján jár – a keskeny úton. A Megtartó újjá szül bennünket lelkileg, azaz bent a szívünk mélyén, a lelkünk központjában megszületik egy új ember, amely az igazságot, tökéletességet és a szentséget keresi; amely visszavon bennünket az Atyához. A testi emberben megszületik az új ember – a lelki embere – amely örökölni fogja Isten országát. Azért vagyunk ezen a világon, hogy a testi életünk ideje alatt egy lelki ember szülessen meg bennünk, amely Isten kedve szerint való, és örökli az örök életet.
Mire vált meg még bennünket Krisztus? – az örömre!
Így szól a pásztoroknak az angyali üzenet: „Hirdetek néktek nagy örömet.” Az ember örömre van teremtve, azért, mert életre van teremtve, és az életnek a velejárója az öröm. Ahol nincs öröm, ott az élet visszavonulóban van. Eljutott-e hozzád az a boldogság, amit csak Krisztus, a Megváltó megtalálása adhat? A felett, hogy Istennek az üdvössége hozzád is elérkezett, és mert tudod, hogy a Megváltó megmentő karja a te életedet is átölelte, és erősen tart a mélységek, zúgó vizek örvényei felett. „Hirdetek néktek nagy örömet!” – Milyent? Olyan örömet, amit a tékozló fiú érzett, amikor hazatérve az atyai ház küszöbét átlépte. Olyan örömet, ami megszületett Zákeusnak, ennek a különös vámszedőnek a szívében, amikor Krisztus azt mondta: „Ma lett üdvössége ennek a háznak” Olyan örömet, amit Lázár érzett, amikor háromnapos halál után kiléphetett a sírbarlangból az életre, amely elvétetett tőle, és amit Krisztus, a Megváltó visszaadott.
Minden örömeink közül a hazatalálás, a megérkezés, az Istenre találásnak az öröme kell hogy a legalapvetőbb legyen életünkben. Bárcsak ez az öröm járna át minket ezen a Karácsony ünnepén!
4. Végül: hogyan vált meg bennünket Krisztus? Mindenekelõtt úgy, hogy az életét áldozatul odaadta a világ bűneiért. Õ fizette a mi bűneinknek a büntetését a kereszten elszenvedett halálával. Mert úgy szeretett minket, hogy tiszta életét odaáldozta, mint egy véres engesztelő áldozatot a világ minden vétkének a megengesztelésére, benne a tieidre, hogy az Isten ne haragudjon többet reád!
Átjárja-e szívedet a megváltásnak ez az öröme?
Úgy vált meg, hogy – tanít. Így szól: „Keressétek az odafent valókat.” Azt mondja: „Zörgessetek, és megnyittatik.” Aki azt mondja: „Kérjetek, és adatik néktek.” És úgy vált meg, hogy – vezet, Szent Lelkével sugall, ihlet és tanácsol az õ keskeny útján.
Megváltott-e téged ez a Krisztus? Engedted-e azt, hogy kezével gyengéden átölelje életedet s vezessen keskeny útján az örök haza felé?
Hogyan vált meg? Úgy, mint a bűnöst, akinek megbocsátotta a bűneit. Hogyan vált meg? Úgy, mint a vakot, a sántát és a bénát, a poklost, akiket meggyógyít. Hogyan vált meg? Úgy, mint a naini özvegyasszony fiát, akinek a kezét megfogta és feltámasztotta a halálból. Úgy vált meg, hogy feltámaszt dicsőséges, győztes életre, és annak részesévé tesz téged, mert azt mondotta: „Én élek és ti is élni fogtok.”
Átjárja-e az életedet a megváltásnak ez a csodája? Karácsony ezért van!
Hajolj hozzá ezen a Karácsonyon, megalázva magad, mint a pásztorok és a három királyok. És suttogd el a megváltottak vallomását a betlehemi gyermeknek, a győztes Krisztusnak, a te Megváltódnak: Te vagy az én Megtartóm, én Uram és én Istenem!
Dr. Pungur József - Kanada
Ez Istennek az örök Karácsonyi Evangéliuma: megszületett a mi Megtartónk! Gyújthatjuk a legszebb karácsonyfát, vehetjük és adhatjuk a világ legdrágább ajándékát, elkészíthetjük a legfenségesebb karácsonyi ételeket, tölthetjük kellemesen a karácsonyt szeretteink körében, és mégis, ha ez az üzenet kimarad a karácsonyunkból, akkor a Karácsony nem más, mint egy pogány ünnep: önmagunk vagy a családunk szeretetének az ünneplése. Ám ez nem keresztény ünnep, nem igazi karácsonyi ünnep. Az igazi Karácsony ott kezdődik, amikor egy emberi szív befogadja a világ legdrágább ajándékát, amit Isten adhat: az egyszülött Fiát, a mi megtartó Krisztusunkat.
Jertek, lássuk meg a karácsonyi evangélium három legfontosabb titkát: azt, hogy miért kellett a Megváltónak megszületnie; azután hogy miből vált meg bennünket, mire vált meg végül hogyan vált meg bennünket.
1. Miért kellett a Megváltónak megszületnie? Mindenekelõtt azért, mert az ember elszakadt Istentől. Már ős-szüleink az Édenkertben megkezdték ezt az elszakadó mozdulatot, amit a biblia, mint bűnesetet jegyez fel: fellázadtak az Isten akarata ellen, függetlenek akartak lenni Istentől, és maguk akartak istenek lenni. A szakadék Isten és az ember között egyre nőtt. Káin már megöli Ábelt, és azóta a pokol szabadult erre a világra: szenvedés, vér, könny és halál az embernek az osztályrésze. Azóta az ember az Édenkerten kívül maga lett magának a törvény, úr, cél, és magának lett a vigasztalás. Egyre nő azoknak a serege, akik Isten létét nyíltan vagy titokban tagadják.
Vajon te nem vagy-e ilyen ember? Aki Istentől elszakadó-félben vagy, vagy máris nagyon messze sodródtál? Nem lett-e Istennek a neve olyan üressé, hogy már semmit sem mond? Amikor Isten hív, dacosan még messzebb szakadsz tőle a magad lázadásában, haragjában és keserűségében? Távol kerültél Istentől, mert befolyásoltak filozófiák, ideológiák és divatok - mert ma divat Isten nélkül élni.
Hova jutott ez az Isten ellen fellázadt ember? Ó, csodálatos metropolisokat tud építeni, amelynek felhőkarcolói között idegennek érzi magát. Meg szeretne állapodni és otthont teremteni, de mégis újra és újra rajzik, költözik, fut és menekül, mint egy űzött vad, mert a lelkiismerete nem nyugodt, mivel szökésben van Isten elől. Békességet keres a mai ember, és mégis a félelmeknek a béklyójában él. Értelmet keres az életének, és értelmetlenné teszi saját életét. Az ember ajkán elhalt az ima, és helyette onnan keserű káromlás gördül. Az ember Paradicsomot akar teremteni az Édenkerten kívül, és nem tudja, hogy ez nem sikerülhet, mert ez csak akkor lenne lehetséges, ha újra Istenre találna. Az ember, aki Istentől elidegenedett, az elidegenedik a másik embertől is. Az istentelenség növekedésével egyenes arányban nő a bűnözés. Ahol nincs isteni hit, ott magasra szökik az erkölcstelenség: a rablás, az erőszak, a csalás, a válás, a gyilkosság. A nagy metropolisokban zsebmetszők, tolvajok pásztáznak az utcán, bankrablók lopakodnak zsákmányukkal, prostituáltak árulják magukat az utcák szegletein.
Vajon az Istenben hívő emberek követik el mindezt? Nem. Az Istentől elszakadt ember teszi ezeket. Isten nélkül ádáz ellenségei leszünk egymásnak, nemcsak az idegeneknek, de a saját vérünknek is! A testvérnek, a rokonnak, a gyermeknek, a hitvesnek, a barátnak, a szülőnek. Ahol az Istenbe vetett hit eltűnik, ahol az emberek már csak maguknak élnek, ahol már semmi nem köti őket se erkölcshöz, se hithez, se tisztességhez és becsülethez, ott a társadalom összeomlása csupán idő kérdése. Vajon te nem ezen az úton jársz-é, amelyen lefelé csúszol? Amelyen nincs megállás, és mindig mélyebbre és mélyebbre kerül az életed? Olyan mélyre, ahol már csak az ösztönök vannak: az evés, az ivás, a szeretkezés, az önzés, a másik ember kihasználása. Az ilyen ember lecsúszik a szubhumán állati élet szintjére.
Mélyen szimbolikus jelentősége van annak, hogy a Megváltó Úr Krisztus, Istennek az egyszülött Fia egy istállóban született meg a barmok között, s egy jászol volt a bölcsője. Fia szimbolikusan fejezi ki azt, hogy Isten Fiának a legmélyebbre, ahova az ember esett: az állatok közé kellett eljönnie - a betlehemi istállóba -, hogy onnan emelje fel az embert az isteni szintre. Krisztus, aki egy deszkabölcsőbe született, majd 33 év múlva egy fából ácsolt kereszten fog meghalni. Az egyik oldalán ott függött egy rablógyilkos, akinek ez a Krisztus azt mondta: „Ma velem leszel a Paradicsomban.” Az állattá süllyedt embert az égig emeli Krisztus. Ebben van a mi reménységünk!
Nem lehetsz olyan mélyen az emberi élet nyomorúságában, szenvedésében és bűnében, hogy téged ne tudna felemelni a Megváltó! A Megváltó Krisztus megszületésének más oka is van. Ez magában Istenben van. Isten, aki ellen az ember vétkezett, eltörülhette volna az embert a Föld színérõl, mint ahogy majdnem megtette az özönvízben. De Isten mást gondolt az õ atyai szívében, azt, hogy õ inkább meg fogja váltani, újjá fogja szülni, haza akarja fogadni az embert! Nem engedte Isten, hogy az õ teremtettsége az ember miatt kudarcot valljon. Elküldte hát az õ egyszülött Fiát, hogy az ember benne magához ölelje, mert Isten örök szeretet, örök irgalom és örök jóság, akiről így tesz bizonyságot János evangélista: „Úgy szerette Isten ezt a világot, hogy az Õ egyszülött Fiát küldte el, hogy aki hiszen õbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Mire indít téged Istennek ez a szeretete? Indít-e megtérésre?
2. Miből vált meg minket a Megváltó?
Mindenekelõtt a félelmektől. Az angyali üdvözlet ezzel kezdődik: "Ne féljetek!" Isten tudja, hogy a tőle elszakadt embert a félelmek saskeselyűinek légiója veszi körül, és marják szét. Egy görög monda szerint Prométheuszt arra ítélték az istenek, hogy madarak csipkedjék szét a máját, ami mindig újra kinőtt, s a tortúra elölről kezdődött, és soha véget nem ért. A húsunkba vág, a szívünket tépi, a lelkünket öli meg a félelem. Az egyik félelem-madárnak ez a neve, hogy „Aggodalom”. Aggodalom a mától, a szeretteinkért, az egészségért, a jövőért. A másiknak „Bizonytalanság” a neve. Merre menjek? Mit csináljak? Hogyan döntsek? Mi legyen az életcélom? A harmadik sötét madárnak az a neve, hogy „Csalódás”: Hittem neki, bíztam benne, és íme, kisemmiztek, elhagytak, megvetettek. A negyediké: „Hiábavalóság”: a terveim füstbe mentek, hiába küzdöttem, szorítottam, kockáztattam mindent, nem lett belőle semmi - vesztes maradtam! Az „Értéktelenség” is ott huhog, amikor elfog a félelem, hogy kicsiny porszemek vagyunk ebben a világmindenségben, és munkánk nem állandó, azt elnyeli az idő, mert elmúlásra van ítélve. Eljönnek a károgó madarai a betegségtől, szerencsétlenségtől és a veszteségtől való félelemnek. Minden ember szívének a mélyén ott mar a „haláltól” való félelem – minden félelmünknek az ős-szülője.
A karácsonyi angyal üzenete pedig így szól:: „Ne féljetek! Mert Megtartó született.” Eljött az, aki kiment titeket a félelmeknek a szétmaró karmaiból, és kiszabadít a nagy örömnek a világába.
A pszichológusok jól tudják, hogy a félelem mennyire nyomorulttá teheti az ember életét. A félelem stressze elemésztheti az ember életét. A félelem karmai belevágnak és szétmarják, elpusztíthatják az embert. Mert van félelem, ezért van szükség Megváltóra, aki elűzi a félelmet és békességet ad neked, és aki örömre gyújtja a szívedet.
Miből vált meg minket ez a Krisztus? Megvált a bűnből! Abból az állapotból, amelyben Isten ellen élünk. Megvált minket attól, hogy Istentől elidegenedett állapotban éljünk, és visszahív bennünket őneki. Megállít bennünket menekülésünkben, futásunkban, és visszafordít minket, arccal Isten, a mi Atyánk felé, arccal az atyai ház felé, és arra segít Lelkével, hogy végül oda megérkezzünk. Segít minket abban, hogy kivetkőzzünk az önző életünkből, az ösztöneinknek való élésünkből; hogy elhagyjuk a testnek túlzott és fölösleges kívánságait, a szemnek a kérkedését, az életnek a hívságát és kísértéseit. Segít abban, hogy a félelmektől megkötözött életünkből az õ szabadságára, békességére és örömére jussunk el. Kiszabadít bennünket a bűnből, a minden félelmek szülőanyjából, amelyben életünk leledzik, s amely az örök halálba és kárhozatba vezet.
3.Mire vált meg a Megváltó Krisztus?
Az engedelmes életre, hogy Istennek a törvényét úgy fogjam föl, hogy az az én javamra van megírva és felkínálva – amit meg tudok cselekedni háládatosságból. Tudva azt, hogyha az én Atyámnak a gondolata szerint járok, hogyha a Teremtőmnek a használati utasítása szerint élem az életemet, akkor az életem az Élet Útján jár – a keskeny úton. A Megtartó újjá szül bennünket lelkileg, azaz bent a szívünk mélyén, a lelkünk központjában megszületik egy új ember, amely az igazságot, tökéletességet és a szentséget keresi; amely visszavon bennünket az Atyához. A testi emberben megszületik az új ember – a lelki embere – amely örökölni fogja Isten országát. Azért vagyunk ezen a világon, hogy a testi életünk ideje alatt egy lelki ember szülessen meg bennünk, amely Isten kedve szerint való, és örökli az örök életet.
Mire vált meg még bennünket Krisztus? – az örömre!
Így szól a pásztoroknak az angyali üzenet: „Hirdetek néktek nagy örömet.” Az ember örömre van teremtve, azért, mert életre van teremtve, és az életnek a velejárója az öröm. Ahol nincs öröm, ott az élet visszavonulóban van. Eljutott-e hozzád az a boldogság, amit csak Krisztus, a Megváltó megtalálása adhat? A felett, hogy Istennek az üdvössége hozzád is elérkezett, és mert tudod, hogy a Megváltó megmentő karja a te életedet is átölelte, és erősen tart a mélységek, zúgó vizek örvényei felett. „Hirdetek néktek nagy örömet!” – Milyent? Olyan örömet, amit a tékozló fiú érzett, amikor hazatérve az atyai ház küszöbét átlépte. Olyan örömet, ami megszületett Zákeusnak, ennek a különös vámszedőnek a szívében, amikor Krisztus azt mondta: „Ma lett üdvössége ennek a háznak” Olyan örömet, amit Lázár érzett, amikor háromnapos halál után kiléphetett a sírbarlangból az életre, amely elvétetett tőle, és amit Krisztus, a Megváltó visszaadott.
Minden örömeink közül a hazatalálás, a megérkezés, az Istenre találásnak az öröme kell hogy a legalapvetőbb legyen életünkben. Bárcsak ez az öröm járna át minket ezen a Karácsony ünnepén!
4. Végül: hogyan vált meg bennünket Krisztus? Mindenekelõtt úgy, hogy az életét áldozatul odaadta a világ bűneiért. Õ fizette a mi bűneinknek a büntetését a kereszten elszenvedett halálával. Mert úgy szeretett minket, hogy tiszta életét odaáldozta, mint egy véres engesztelő áldozatot a világ minden vétkének a megengesztelésére, benne a tieidre, hogy az Isten ne haragudjon többet reád!
Átjárja-e szívedet a megváltásnak ez az öröme?
Úgy vált meg, hogy – tanít. Így szól: „Keressétek az odafent valókat.” Azt mondja: „Zörgessetek, és megnyittatik.” Aki azt mondja: „Kérjetek, és adatik néktek.” És úgy vált meg, hogy – vezet, Szent Lelkével sugall, ihlet és tanácsol az õ keskeny útján.
Megváltott-e téged ez a Krisztus? Engedted-e azt, hogy kezével gyengéden átölelje életedet s vezessen keskeny útján az örök haza felé?
Hogyan vált meg? Úgy, mint a bűnöst, akinek megbocsátotta a bűneit. Hogyan vált meg? Úgy, mint a vakot, a sántát és a bénát, a poklost, akiket meggyógyít. Hogyan vált meg? Úgy, mint a naini özvegyasszony fiát, akinek a kezét megfogta és feltámasztotta a halálból. Úgy vált meg, hogy feltámaszt dicsőséges, győztes életre, és annak részesévé tesz téged, mert azt mondotta: „Én élek és ti is élni fogtok.”
Átjárja-e az életedet a megváltásnak ez a csodája? Karácsony ezért van!
Hajolj hozzá ezen a Karácsonyon, megalázva magad, mint a pásztorok és a három királyok. És suttogd el a megváltottak vallomását a betlehemi gyermeknek, a győztes Krisztusnak, a te Megváltódnak: Te vagy az én Megtartóm, én Uram és én Istenem!
Dr. Pungur József - Kanada
0 Megjegyzések