Régész, művészettörténész, építészmérnök, könyvtáros, magyartanár. Ilyen és más diplomával rendelkezők is kénytelenek közmunkásnak jelentkezni. A most indított kulturális közfoglalkoztatási program résztvevőinek nagyjából a fele lehet diplomás, őket a kormány most újra meg akarja tanítani dolgozni. A közintézményeknek és a munkanélküli diplomásoknak is jól jön a program, de méltatlannak tartják a helyzetet.

"Két egyetemi diplomám van, nyelveket beszélek, elhelyezkedni mégsem tudtam, úgyhogy maradt a közmunka” – meséli a negyvenes évei közepén járó István, aki nemrégiben archívumok digitalizálásával foglalkozott egy állami kulturális intézménynél. Összességében örül annak, hogy legalább néhány hónapig kiszámíthatóbb volt az élete, és kapta a közfoglalkoztatottaknak járó fizetést, de tudja, hogy számtalan gond van a rendszerrel. "Örültem ennek a pár tízezer forintnak, de ha már a képzettséget igénylő, társadalmilag fontos munkákat is közmunkásokkal végeztetjük, az semmiképp sem vezet jó irányba. Mi a következő lépés? Mindenki közmunkás lesz?”
 
Megtanítják dolgozni a mérnököket, tanárokat

A múlt héten új perspektívát nyitott a kormány a diplomások számára: mehetnek kulturális közmunkásnak. Halász János kulturális és Hoffmann Imre közfoglalkoztatási államtitkárok az új közfoglalkoztatási program indításáról szóló sajtótájékoztatójukon elmondták, hogy a projekt "újra megtanítja dolgozni a résztvevőket, olyan tudás birtokába hozva őket, amelynek köszönhetően aztán a munkaerőpiacon is meg tudják állni a helyüket”, de olyan kulturális szakemberek jelentkezését is várják, akik szeretnék felfrissíteni a tudásukat. Mindezért a projekt hat hónapos időtartama alatt havi bruttó 96 800 forintot kínál az állam.

A program kísérleti szakaszában már több állami intézmény fogadott közfoglalkoztatottakat, az MTVA archívumaiban digitalizáló közmunkások tapasztalatairól még propagandakiadvány is készült Közfoglalkoztatás másként címmel. A brosúra szerint több tanár és könyvtáros végzettségű munkás vett részt a programban, de a felsorolásban szerepel mongol szakos régész és építészmérnök is, sőt van köztük olyan művészettörténész, akinek már több könyve és publikációja is megjelent Gulácsy Lajosról.

Az MTVA tájékoztatófüzete szerint a közmunkásaik több mint fele felsőfokú végzettségű volt, nyelvvizsgával pedig a belső, szerződéses munkatársaknál is nagyobb arányban rendelkeztek. Feladatuk elsősorban az archívumok digitalizálása volt, ami annak ellenére, hogy nem hangzik annak, határozottan fontos feladat: az MTVA kottaarchívuma például olyan zeneművek papírkottáit is tárolja, melyek sehol máshol nincsenek lejegyezve, ha ezek elvesznek vagy megsérülnek, az egész alkotásnak vége.

A kulturális intézményeknek jól jön

A próbafázis tapasztalatai alapján dolgozta ki a Nemzeti Művelődési Intézet a november elején indított kulturális közfoglalkoztatási program alapjait. Eszerint nagyjából 3700-an kapnak majd lehetőséget közmunkára, az államnak pedig 2,5 milliárdjába kerül mindez. Az ország minden megyéjében hirdettek meg kulturális közmunkás pozíciókat, de információink szerint Nyugat-Magyarországon (ahol eleve valamivel kedvezőbbek a munkaerő-piaci adatok) többnyire aluljelentkezést tapasztaltak, keleten viszont a várakozásoknak megfelelően nagy volt az érdeklődés.

A jelentkezők legtöbbje valószínűleg digitalizálni fog, 3700 főből ugyanis nagyjából ezret a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) fogad. Közülük 700 közmunkás vidéken, 300 pedig a fővárosban dolgozik majd. Ujvárossy Andor, a MaNDA projektmenedzsere szerint az anyagi gondokkal és emberierőforrás-hiánnyal küzdő kulturális intézményeknek nagyon jól jön a program, hiszen ingyen kapnak képzett munkaerőt, ráadásul a munkaerőpiac jelenlegi helyzete miatt sok diplomás is kerül hozzájuk. „A vidéki archívumok többsége az utóbbi időben kénytelen volt leállítani a digitalizálási projekteket, mert egyszerűen nem tudták kigazdálkodni a folytatást. Most ez megváltozik. Nyilván nem kellemes, hogy közmunkásbérért csinálja valaki az ilyesmit, de a legtöbb jelentkező már ennek is örül” – mondta.

A szívem szakad meg

Az új program keretében azonban nemcsak központi állami kulturális intézmények és önkormányzatok foglalkoztathatnak közmunkásokat, de civil szervezetek is. Nagyné Takács Ágnesnek, a Dél-alföldi Teleházak Regionális Közhasznú Egyesülete elnökének is vegyes érzései vannak a programról. „Egyrészről örülök, hogy hat hónapra ingyen felvehetek valakit, mert ennyi idő alatt ki is lehet tanítani. Másrészről viszont szörnyű, hogy ilyen jó képességű emberek kószálnak a munkaerőpiacon, és egy ilyen lehetőségnek is örülnek.”

Több civil szervezet is beszélt arról, mennyivel jobb képességűek most a közmunkások, mint korábban. Öt-hat éve ugyanis szintén mehettek közmunkások civil szervezetekhez, akkor egy teljes évet is ledolgozhattak egy helyen. Viszont  – ahogyan Takács Ágnes is kitért rá – akkoriban csak azok kerültek a közmunkaprogramba, akik kedvezőbb munkaerő-piaci lehetőségek mellett sem tudtak elhelyezkedni. "Pár éve volt egy közmunkásunk, az hol jött dolgozni, hol nem. Szinte sosem tudtuk, hol van. Őt valószínűleg akkor sem alkalmaznám rendes fizetésért, ha módom lenne rá. Viszont ami most van, azon a szívem szakad meg. Mert az egyszerűen nem állapot, hogy bejön ide egy többdiplomás ember, külföldi szakmai tapasztalattal, nyelvtudással, mindennel, és annyit tudok mondani neki, hogy közmunkásnak fel tudom venni. Nem hiszem el, hogy rá máshol, rendes bérért nincs szükség ebben az országban” – mondta egy budapesti civil szervezet irodavezetője.

De hogyan látják a közmunkások?

A közmunkások többsége a ha nincs ló, jó a szamár is filozófia alapján örül annak, ha néhány hónapig kottákat vagy rádiófelvételeket digitalizálhat. Főleg azért hálásak, hogy valami végre visszacsempészi az életükbe a napi rutint, mert a munkanélkülilét komolyan kikezdi az idegeket. Ezenfelül viszont a problémákat is látják, és tisztában vannak azzal, hogy érdemeik alapján nem a közfoglalkoztatásban lenne a helyük. Van, aki azt is tudni véli, hogy a kulturális közmunkaprogramot csak azért húzta elő a kalapjából a kormány, mert „jön a tél, és a polgármesteri hivatalok előtt kevesebbet lehet majd kapálni meg gereblyézni, az viszont fontos, hogy télen is sok legyen a közmunkás, mert különben rájönnek az emberek, hogy mennyire magas igazából a munkanélküliség”.

Egy másik, valaha filozófiát és nyelvészetet is tanuló közmunkás pedig így foglalta össze a helyzetet:„Több probléma van. Az egyik az, hogy aljasság fontos kulturális munkát diplomásokkal, közmunkában végeztetni. Két oldalról is aljasság, egyrészt az adott diploma és a diplomás megbecsültségét rontja, másrészt a végzett munka megbecsültségét. Mert persze munka a közmunka, de azért mindannyian tudjuk, hogy nem olyan munka. Ezért nem becsüli senki a közmunkásokat, ezért válik egyre lekezelőbbé a társadalom velük szemben, de ami rosszabb, hogy a kormány is egyre lekezelőbb, pedig ők találták ki ezt az egész mostani rendszert. A kulturális államtitkár is azt mondja, hogy majd megtanít engem újra dolgozni. Hát engem ne tanítson dolgozni, mert én tudok. Nem azért nem dolgozom, mert meg kell tanítani engem dolgozni, vagy mert nem akarok, hanem azért, mert egyáltalán nincs munka.”