A Soroksáron meggyilkolt Kardosné Krisztina kollégáitól, ismerőseitől, barátaitól sorra DNS-mintát vesz a rendőrség – tudta meg a Bors. A szakértô szerint ezt nem rutinból csinálják a rendőrök, pontosan tudják, mit kell tenni.
 

Nekem azt mondta egy ismerősünk, hogy Kriszti munkahelyén szinte mindenkitől vettek DNS-mintát – nyilatkozta Kardos Lajos, az asszony férje. – Soroksáron is tudom, hogy több embert kértek a vizsgálatra, köztük egy barátom 19 éves fiát is.

Mint megírtuk, Krisztinát este nyolc felé támadták meg, karjánál fogva vonszolták el a bicikliútról, ahol futott, majd egy zsineggel szemből fojtották meg. Gyilkosát azóta sem találják. A nő férje szerdán vállalta, hogy hazugságvizsgálatot végezzenek rajta.

- Nem rutin, de nem is ritka, hogy egy hozzátartozót beültessenek a poligráfba – magyarázta Kátai Elek, az ORFK nyomozó osztályának volt vezetője a Borsnak. Kátai hozzátette: a hazugságvizsgálatot végző Krispán Istvánnak minden esetben beigazolódott a szakvéleménye. A szakember megjegyezte: a sorozatgyilkos Nemeskéri Gusztáv, illetve a feleségét megölő, majd feldaraboló P. József esetében is a poligráf vizsgálat lendítette túl a holtponton a nyomozást.

– A sok DNS-minta levétele önmagában taktika is lehet. A zsaruk közben figyelik azoknak a reakcióit, akiket nem zártak még ki a lehetséges elkövetők sorából – folytatta Kátai Elek. – Ráadásul egy ilyen vizsgálat nem csak azt mutatja meg, hogy annak, akitől levették a mintát, köze lehet-e a gyilkossághoz, de azt is, hogy az ő rokonáé lehet-e a helyszínen rögzített DNS.

– A BRFK a szeptember 25-én történt gyilkosság óta hírzárlatot rendelt el az ügyben. Egyéb forrásból tudjuk, hogy az eltelt másfél hónap alatt feltörték az asszony Facebook-fiókját, annak összes posztját, üzenetváltását áttekintették, még a vele viszonylag távoli kapcsolatban lévő kollégáit, szomszédait is kihallgatták.