Új, magát magyar, nemzeti, keresztény és szociális alapokon állónak tartó párt alakult tíz taggal.
MTI - Kisgergely András pártelnök, korábbi jobbikos politikus hangsúlyozta: a párt, amely indulni akar a következő választásokon, magyar, nemzeti, keresztény és szociális alapokon áll. Egyelőre bejegyzés alatt áll, a bíróság hiánypótlásra szólította fel őket.
Arra a kérdésre, hogy szélsőjobboldali-e a Magyar Hajnal Párt, a politikus többször is úgy válaszolt, hogy nemzetinek és nacionalistának vallják magukat. A görögországi neonáci Arany Hajnal párttal való kapcsolatukról a pártelnök elmondta: felvették a kapcsolatot a szervezettel, és a görögök egy kapcsolattartót is kineveztek.
A Jobbikkal kapcsolatos viszonyukról szólva elmondta: szerinte az ellenzéki párt vezetése letért a párt által a kétezres évek közepén megkezdett útról és a vezetőséget már csak saját hatalma érdekli. Kisgergely András önkormányzati képviselőt 2012 májusában zárták ki a Jobbikból.

0 Megjegyzések