Az MSZP szerint a kormány 2014-es költségvetési javaslata kísérletet sem tesz az elmúlt évek igazságtalanságainak megszüntetésére, helyette több tízmilliárd forintot szán stadionépítésekre.

MTI - Tukacs István szocialista országgyűlési képviselő beszélt erről szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus szerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter elődje, Matolcsy György filozófiáját folytatja, vagyis a legvédtelenebbektől, az érdekeikért legkevésbé kiállni képesektől veszi el a legtöbbet. Példaként említette a rokkantakat, a betegeket, a munkanélkülieket, valamint a tanárokat.

Kiemelte, a kormány "halvány kísérletet" sem tesz az elmúlt évek igazságtalanságainak megszüntetésére. Így a munkanélküliek három hónap ellátás után továbbra sem kapnak segítséget, a gyermekek pedig rosszabb képzésben részesülnek, így később kisebb esélyük marad a jó elhelyezkedésre.

Tukacs István külön kitért a jövő évi egészségügyi forrásokra, hangsúlyozva, nem igaz a kabinet azon állítása, hogy az ágazat 300 milliárd forinttal több forrást kap az államkasszából, az összeg egy része ugyanis uniós forrásból, míg másik része a feladataitól megfosztott önkormányzatoktól származik.

Az MSZP képviselője aláhúzta továbbá, hogy azon kormányzati vélekedés sem állja meg a helyét, hogy a stadionok lehetőséget adnak a fiatalok sportolásához. Tukacs István szerint kizárólag azért fordulhatott elő, hogy a büdzsé 130 milliárd forintos fejlesztési keretének 40 százalékát stadionokra fordítják, mert a "kormányfő a labdarúgásnak szenteli kormányzása nagy részét".