A Demokratikus Koalíció (DK) azt kéri, hogy a Nemzeti Választási Bizottság szerezzen jogi biztosítékokat a kormánytól arra, hogy a 2014-es országgyűlési választás szabad és demokratikus lesz - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt szóvivője.

MTI - Gréczy Zsolt úgy fogalmazott, a DK-nak "gyanús az a választási bizottság", mert nem lehet tudni, hogy annak tagjait milyen szempontok alapján választották ki - folytatta. Hangsúlyozta, hogy a tagok többsége sohasem dolgozott a választási területen, ezért - véleményük szerint - nemcsak jártasságuk, de alkalmasságuk is megkérdőjelezhető.

A szóvivő azt mondta, hogy a Fidesz "már így is a maga javára módosította az elmúlt húsz évben jól működő rendszert". Egyúttal félőnek nevezte, hogy egy tisztátalan választás súlyos politikai válságba sodorhatja az országot.

Gréczy Zsolt leszögezte: meg kell óvni a választást a szavazók szervezett utaztatásától és ellenőrizni kell, hogy senki nem ad le hamis szavazatokat. Kérdésként tette fel, hogy hogyan tudják az ellenzéki pártok ellenőrizni a határon túli szavazatok hitelességét.

Az Országgyűlés hétfőn kétharmados többséggel kilenc évre megválasztotta a Nemzeti Választási Bizottság hét, az államfő által jelölt tagját és a testület póttagjait.

A parlament Bozsóki Évát és Sasvári Róbertet (akik az Országos Választási Bizottság tagjai voltak), valamint Boda Pált, Csenterics Ferencet, Fábián Adriánt, Patyi Andrást és Tóta Áronnét egy voksolással, 251 igen szavazattal, 43 ellenében, 4 tartózkodás mellett választotta meg.

Az ellenzéki frakciók közül a Jobbik és az LMP nemmel szavazott, az MSZP nem vett részt a választásban, amely már az első körben eredményes volt. Ezzel egy időben az Országos Választási Bizottság tagjainak mandátuma megszűnt.