Közel ötvenezer aláírást gyűlt össze Magyarországon a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) támogatásával az Egy közülünk elnevezésű, magzati élet védelmét célzó akcióban.
MTI - Az íveket Semjén Zsolt, a kisebbik kormánypárt elnöke adta át az itthoni szervezőknek kedden Budapesten.
Semjén Zsolt kiemelte: a KDNP küldetésének tekinti, hogy ezt az ügyet támogassa, az élethez való jog ugyanis nem függhet az életkortól.
Úgy fogalmazott: a megfogant élet olyan érték, amit védeni kell.
A kezdeményezés nem abortuszvita - szögezte le a kormányfő kereszténydemokrata helyettese, aki hozzátette: az a cél, hogy az Európai Unió ne támogasson olyan kísérleteket, amelyeket a megfogant emberi élet elpusztításával járnak.

0 Megjegyzések