Több sírt megrongáltak, egy koporsót is kifosztottak ismeretlenek szombatról vasárnapra virradóra Gödöllőn, a Dózsa György úti temetőben közölte a Pest megyei település a honlapján.
Az ismeretlen tettesek több sír fedőlapját megpróbálták felfeszíteni, volt, amelyiket el is mozdították, de az alatta lévő kriptát már nem tudták kinyitni.
Erőszakkal kinyitottak azonban egy másik sírban lévő koporsót, s elvitték az elhunyt személyes tárgyait tartalmazó kistáskát - írták a közleményben. Az előzetes felmérések szerint a megrongált sírok helyreállítása egyenként 7080 ezer forintba kerül.
A meggyalázott kegyhelyek vizsgálatára Varga Árpádot, a máriabesnyői temető üzemeltetőjét önkormányzati képviselőt - kérték fel, aki szerint a város mindkét sírkertjébe többször kellett már kihívni a rendőrséget hasonló cselekmények miatt olvasható a godollo.hu-n.
Az Országos Rendőrfőkapitányság kommunikációs szolgálata az ügy kapcsán az MTI-nek későbbre ígért tájékoztatást.

0 Megjegyzések