A Tőkés László elleni, hazafias mázzal leöntött, nacionalista hisztéria nem más, mint a román politikusok rossz lelkiismeretének a megnyilvánulása - olvasható az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) hétfőn kiadott közös nyilatkozatában.

MTI  - A két szervezet szerint a magyarságnak egyetlen román kormánnyal sem sikerült betartatnia a mai Romániát megalapozó 1918-as Gyulafehérvári Kiáltvány nemzeti önrendelkezésre vonatkozó pontjait, sem pedig a versailles-i békeszerződésekben vállalt, a nemzeti közösségek önigazgatására vonatkozó wilsoni elveket.

Az EMNT és EMNP "a be nem tartott ígéretek miatt kialakult rossz nemzeti közérzet agresszív kitörésének" tarja, hogy Romániában kitüntetése visszavonásával fenyegetik az erdélyi magyarság érdekében Magyarországtól védhatalmi státust kérő Tőkés Lászlót.