Budapest - Összesen 75 fokozottan védett ürgét költöztetett el a budapesti nemzetközi repülőtér kifutópályájának közvetlen szomszédságából a Kiskunságra a Budapest Airport, a Kiskunsági Nemzeti Park és az Eötvös Loránd Tudományegyetem szakembercsapata.
Az Európai Unió LIFE pénzügyi alapjából támogatott akció, amelynek alkalmával az állomány mintegy harmadát elköltöztették, repülésbiztonsági és természetvédelmi célokat egyaránt szolgál - tájékoztatta a Budapest Airport pénteken közleményben az MTI-t.
A Magyarországon fokozottan védett állatfajként nyilvántartott ürgék (Spermophilus citellus) szinte háborítatlanul élhettek a füves, sík mezőn, leszámítva a mellettük fel- és leszálló repülőgépeket, valamint a repülőtér területére betévedő, élelmet kereső nagytestű ragadozó madarakat.
A projekt célja elsődlegesen a kerecsensólyom európai állományának védelme. Ha ugyanis kevés a repülőtéren a potenciális táplálék, a madarak messzebbre költöznek, ez pedig nem csupán a madárpopulációnak jobb, de a légiközlekedés szempontjából is biztonságosabb.
"Az ürgék önmagukban nem veszélyesek a repülésre, nem így a rájuk vadászó ragadozó madarak, hiszen egy nagytestű madárral történő ütközés nagy veszélyt jelenthet egy repülőgépre és persze többnyire végzetes a madár számára. Így az ürgetranszfer a Kiskunsági Nemzeti Park területére a természetvédelmi célok mellett a repülés, s végső soron az utasok biztonságát szolgálja" - véli Szarvas Gábor, a Budapest Airport környezetvédelmi igazgatója.
Az akció nemcsak a budapesti nemzetközi repülőtérre, hanem a kecskeméti katonai repülőtér területére is kiterjedt, így egy hét alatt összesen kétszáz ürge kapott új otthont a Kiskunságban.
A Budapest Airport madár- és vadvédelmi szakemberei egész évben azon dolgoznak, hogy minél kisebb legyen a repülőgép-vadállat találkozások száma, ennek érdekében csaknem kéttucat módszert vetnek be. Lehetőség szerint természetbarát technológiákat használnak, ennek számos példája volt már a ragadozó vörös vércse fiókák átköltöztetésétől egészen a táplálékul szolgáló apró vadak eltávolításáig. Legutoljára 2007-ben volt ürgementés, az ezt követő években pedig bizonyíthatóan kevesebb madár ütközött repülőgépekkel.

0 Megjegyzések