Budapest - Eltérően ítélik meg a Budapesti Értéktőzsdén a kedden várható irányt az MTI-nek nyilatkozó szakértők.
Horváth Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint szerény, mintegy fél százalékos plusszal nyithat a BÉT, de várakozása szerint a magyar tőzsde kedden is lemaradhat az európai piacokhoz képest, hasonlóan az előző naphoz. A forint piacán ugyanakkor kisebb erősödésre számít.
Véleménye szerint nagy hírek nem várhatók kedden, a hét további részében viszont az Európai Központi Bank és a Bank of England kamatdöntése lehet befolyással a kereskedésre.
Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája szerint a világ a korrekcióból való kiemelkedés határán billeg, de ez egyelőre nem jött össze, így az esetleges lefordulás heves lehet.
A magyar piacon ez az OTP-re lehet a legnagyobb hatással, meg a minden körülmények közt gyenge Magyar Telekomra. Az Egisről viszont éppen ennek ellenkezője mondható el a hétfői újabb kitörés után - fejtette ki az elemző.
A BUX 114,44 pontos, 0,60 százalékos csökkenéssel, 18 909,52 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége gyengült az előző napi záráshoz képest.
A Mol ára 150 forinttal, 0,88 százalékkal 16 800 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 56 forinttal, 1,18 százalékkal 4699 forintra esett, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,76 százalékkal 334 forintra gyengült, forgalma 309,6 millió forint volt. A Richter árfolyama 290 forinttal, 0,85 százalékkal 34 240 forintra erősödött, forgalma 493,4 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis ára 276,3 millió forintos forgalom mellett 440 forinttal, 2,01 százalékkal 22 350 forintra nőtt.

0 Megjegyzések