Úgy tűnik, hogy hányattatott sorsa ellenére is jelentőset alkotott a
közelmúltban elhunyt esztelneki László János, írói álnevén Hunor László,
közismert „szolgálati nevén” a „Vén Farkas”. A szerzőnek van ugyan
jogutódja, de a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár Látvány- és
Hangzóanyagtára vette át megőrzésre az írói és költői hagyatékot. A
mintegy köbméternyi dossziéhalmaz egy papírbőröndben és egy tiszti
katonaládában található. Szabó Károly
filmrendező-fotográfus, a könyvtár munkatársa nyilatkozata alapján az
iratgyűjtők viszonylag rendezettek – évszám és tematikai megjelölés
található rajtuk –, kutatható állapotban vannak. Az alkotó életútját jól
ismerő barátra, filológusra, a filozófiatudományban jártas szakemberre,
esetleg a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek történetében búvárkodó
kutatóra vár az anyag szakszerű feltárása.
Arról pillanatnyilag nincsenek információink, hogy László János
megírta volna börtönélményeit – a Duna-deltában és a Brailai
Nagyszigeten volt kényszermunkán a hatvanas évek elején –, de több mint
bizonyos, hogy nagyobb lélegzetű prózai munkáiban felbukkan ez az
időszak, akárcsak a verseiben is. Vátesz-tudattal járt-kelt a világban.
Furcsa és eredeti filozófiai eszmefuttatásai ugyancsak sajátos
gondolatvilágról vallanak.
A „Vén Farkas” barátai a közeljövőben kopjafaavatásra készülnek a
székelyudvarhelyi városi köztemetőben levő sírnál. Szabó Károly pedig az
ősz folyamán szeretne egy olyan retrospektív kiállítást összeállítani a
könyvtár galériájában az általa faragott domborművekből és
plakettekből, amely bemutatná az életműnek azt a szegmensét, azt a
műfajt is, amely bő két évtizeden át biztosította az alkotó szerény és
bizonytalan megélhetését. Közismert tény, hogy a faragványok világszerte
számos udvarhelyszéki kötődésű ember lakásában megtalálhatók, azonban
katalógus a munkákról soha nem készült. Több mint bizonyos, hogy a
lefényképezett vagy a kiállításra kölcsönadott alkotások révén
összeállhatna egy viszonylag jól körvonalazódó kép ennek a furcsa
embernek a képzőművészi pályafutásáról, aki nem is olyan régen még
„városképi jelentőséggel” bírt Székelyudvarhelyen.
A dokumentumok és tárgyak kiállítása mellett tervezik a barátoktól,
ismerősöktől, művésztársaktól származó szubjektív feljegyzések,
visszaemlékezések, anekdoták kötetbe való összegyűjtését is László
Jánosról. Arra kéri a szervező mindazokat, akik műtárgyakkal
rendelkeznek, szíveskedjenek egy kiállítás idejére kölcsönadni. Jónéven
veszik az alkotásokról vagy a művészről készült fotókat és a nem túl
terjedelmes emlékező írásokat is. Személyesen érdeklődni Szabó Károlynál
lehet a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár Látvány- és Hangzóanyag
Tárában, hétköznapokon 9 és 16 óra között, illetve a 0751-219018-as
telefonszámon és a szkarcsi@gmail.com e-mail-címen.
Simó Márton
Egy költőnek I.
Kányádi Sándornak – Kolozsvárra
Csak ketten értjük egymást, talán
Még az ősködből kapott húrok folytán,
Csak ketten látjuk a Nagy Akaratot,
Melyet az Isten, Idő, Természet, Valaki
Próbál Sziszifuszként csúcsra görgetni,
S ezer színben, hangban, nyög, keres
Egy segítő embert, aki hallja.
Ki túl lép az életen érte,
Kinek az ő csúcsa a célja.
Csak ketten látjuk itt igazán
Az Embert, ha szenved, ha örül.
A messze-szépségeket, az Asszonyt.
A Vészt, a távol feltűnő bajt,
A vörösben kelő hajnalt,
Mivel fenyegeti néha az embert
A meg-megcsúszó célja, a visszagördülő kő.
A költő a mérleg mutató számtűje,
Ki a végtelenbe hulló csillagot megérzi,
S ki szürkés színű szív redői közt
A lehulló csillagnak fényét visszaveri.
Kolozsvár, 1971. IV. 15.
Forrás: http://kulturhon.szhblog.ro
0 Megjegyzések