Erdős Pál
születésének századik évfordulója alkalmából a világ 53 országából
érkező, közel 700 résztvevővel nemzetközi matematikai konferencia
kezdődött hétfőn az Akadémián. A Magyar Tudományos Akadémia, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet,
az ELTE és a Bolyai János Matematikai Társulat közös szervezésében
július 1. és 5. között zajló nagyszabású nemzetközi esemény célja, hogy
Fields-érmes, Wolf- és Abel-díjas matematikusok, jeles tudóstársak és
tanítványok körében állítsanak méltó emléket a matematika számos ágát
gazdagító, világhírű tudósnak. Az Akadémia kiemelten támogatja a
konferenciát, amelynek fővédnöke Pálinkás József.
Az Akadémia elnöke köszöntőjében valódi géniusznak nevezte Erdős Pált,
aki a számelméletben, a kombinatorikában, a halmazelmélet és a
valószínűség-számítás terén egyaránt hatalmasat alkotott. "A matematika
szinte valamennyi ágát művelte, és a tudomány alkalmazásában is
kivételes eredményeket ért el. 1521 tudományos publikációja, a jelentős
tételek és bizonyítások egy kivételes matematikus elme páratlanul
gazdag, eleven és derűs életművét tárja elénk" – hangsúlyozta Pálinkás József.
Mint kiemelte, Erdős Pál
számos összetett matematikai problémát megoldott. „De az ő matematikája
nem csupán a megoldások, hanem a problémák felismerésének és
megragadásának tudománya is. Egyesek, így többek között az Abel-díjas
magyar matematikus, Szemerédi Endre szerint is nagysága részben éppen
abban áll, hogy szinte művészi szintre emelte a matematikai problémák
felismerésének képességét. Márpedig a jó válaszokhoz csak a jól feltett
kérdések vezethetnek el. Erdős Pál, ez a kivételes matematikus, ez a
páratlan elme így inspirálta egy teljes évszázadon át a tudósok
nemzedékeit, hogy új bizonyításokat, igazi tudományos válaszokat
dolgozzanak ki" – fogalmazott Pálinkás József, hozzátéve, hogy a konferencia résztvevőiek száma, elismertsége egyértelmű bizonyítéka annak, hogy "Erdős Pál emléke, hatása és matematikai hagyatéka ma is él, és még hosszú ideig élni fog".
Erdős Pálról készült kisfilm előzetese |
---|
ide kattintva tekinthető meg |
A Wolf-díjas Erdős Pál
(1913-1996) a 20. század egyik legkiemelkedőbb matematikusa volt, aki
szerteágazó és megtermékenyítő matematikai munkásságával a matematika
számos ágát gazdagította. A világ valaha élt egyik legtermékenyebb s
egyben legismertebb matematikusa volt, köszönhetően egyedi
látásmódjának, zseniális problémafelvető képességének, tudásának,
valamint folyamatos vándorlásának és számtalan kutatóhoz fűződő
baráti-szakmai kapcsolatának.
Barátok Erdős Pálról |
---|
a kisfilmek ide kattintva tekinthetőek meg. |
Bár 1934-ben elhagyta az országot, Erdős Pál sohasem szakította meg
kapcsolatát a magyar matematikával. A hazai szellemi közeg mindvégig
fontos maradt az életében. Ő maga is rendkívüli hatással volt a
magyarországi kutatásokra: a matematika tudományának nyugati világtól
vasfüggönnyel elzárt hazai művelői lényegében általa tudtak ideje korán
bekapcsolódni a nemzetközi tudományos vérkeringésbe. Számelméleti
kutatásaival megteremtette a magyar iskolát, a hatvanas években Rényi Alfréddal kidolgozta a véletlen gráfok elméletét. Nyomdokain indult el a kombinatorika jeles művelője, Lovász László Wolf- és Kiotó-díjas matematikus, az MTA rendes tagja. Az egyik Erdős-Turán-sejtés bizonyítása hozott 2012-ben Abel-díjat Szemerédi Endrének, az MTA rendes tagjának. Közvetlen munkatársai és gondolatainak hazai közvetítői voltak Hajnal András és T. Sós Vera, az MTA rendes tagjai. Erdős Pál és Rényi Alfréd kutatásai keltették fel Barabási Albert-Lászlónak,
az Akadémia külső tagjának, a bostoni Északkeleti Egyetem és a Harvard
Egyetem professzorának érdeklődését az olyan nagy hálózatok iránt, mint
amilyen az internet vagy az emberi agy.
A konferencia 150 meghívott előadója között olyan világhírességekkel találkozhatunk, mint az ausztrál-amerikai tudós, Terence Tao,
a prímszámok neves kutatója, aki 24 éves korában lett a Los Angeles-i
Kaliforniai Egyetem (UCLA) professzora, és 31 évesen érdemelte ki az
egyik legrangosabb matematikai elismerést, a Fields-érmet. Előadást tart
Lovász László és Szemerédi Endre akadémikus, akit
2012-ben tüntettek ki a matematika Nobel-díjaként számon tartott
Abel-díjjal. A meghívott előadók sorában található Bollobás Béla, a Cambridge-i Egyetem professzora, az MTA külső tagja, a Fields-érmes Timothy Gowers brit matematikus, akit a Nature 2012 decemberében az elmúlt év tíz legjelentősebb tudósa közé sorolt, illetve a szintén Fields-érmes Elon Lindenstrauss, a Princeton Egyetem és a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora is.
Mint T. Sós Vera, a konferencia elnöke az mta.hu-nak elmondta, ez a harmadik tanácskozás, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia Erdős Pál munkásságának
szentel. Az elsőt 1996-ban, egy nappal a világhírű matematikus temetése
után rendezték: a világ minden tájáról érkeztek a közeli barátok és munkatársak, hogy bemutassák, milyen szerepet játszott Erdős Pál
a matematika világában. A másodikra 1999-ben került sor, amelyen már
nemcsak kutatásait összegezték, hanem azt is, hogyan hatott a munkássága
a matematika tudományára. A centenáriumi konferencia célja pedig főként
az, hogy megmutassa, milyen kutatási irányokat jelölt ki a világhírű
matematikus tevékenysége.
"Olyan területek vannak kibontakozóban, amelyek létrejöttében jelentős része van Erdős Pál
munkásságának. Elmondhatjuk tehát, hogy az első konferenciát a múltnak,
a másodikat a múltnak és a jelennek szenteltük, míg a centenáriumi
tanácskozás egyaránt szól a múltról, a jelenről és a jövőről" –
fogalmazott T. Sós Vera.
Lovász László,
a tanácskozás elnöke kiemelte, hogy a konferencia az egész nemzetközi
matematikusközösséget megmozgatta, a szakma legkiválóbbjai vesznek részt
rajta, köztük három Fields-érmes, valamint az Abel-díjas Szemerédi Endre. "Ez a hatalmas érdeklődés mutatja, milyen óriási hatással volt Erdős Pál a magyar matematikára,
több területét a világ élvonalába emelte, olyan területeket, amelyek
például a számítógépek, a matematika belső fejlődése miatt nagy
jelentőségűek" – mutatott rá az akadémikus, aki különösen örvendetesnek tartja a fiatal résztvevők nagy számát a konferencián.
A tanácskozás iránt megnyilvánuló óriási érdeklődés Szemerédi Endre meggyőződése szerint is Erdős Pálnak
a jelenkori matematikára gyakorolt befolyásával magyarázható. "A világ
minden tájáról eljöttek a legkülönbözőbb területeken dolgozó
matematikusok, részben személye, részben pedig a matematikai munkássága
iránti tiszteletből" – nyilatkozta az Abel-díjas matematikus.
Terence Tao
nagy megtiszteltetésnek nevezte a meghívást, és óriási várakozással
tekint a konferenciára, amelyen a matematikustársadalom legkiválóbbjai
tartanak előadást. Mint az mta.hu-nak elmondta, nyolcévesen találkozott Erdős Pállal,
aki mély benyomást gyakorolt az ifjú matematikuspalántára, később pedig
támogatta felvételét a Princeton Egyetemre. "A személyes okok mellett
szakmailag is kötődöm Erdős Pálhoz, hiszen kutatásaim jelentős
része, különösen a kombinatorika területén, a zseniális magyar
matematikus munkásságán alapul" – fogalmazott Terence Tao.
Timothy Gowers brit matematikus, aki jelen volt az Erdős Pál emlékére
rendezett 1999-es konferencián is, nagyon örül, hogy ismét Budapesten
lehet, a Magyar Tudományos Akadémián, amit részben magyar kapcsolataival
magyarázott: "Erdős Pál munkássága nagy hatással volt az én kutatási területemre is, másrészt szoros munkakapcsolatban állok Bollobás Bélával, a Cambridge-i Egyetem professzorával."
0 Megjegyzések