A két tábort rendőrségi kommandósok választják el egymástól.

 
Kovács Károly, a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője azt közölte, hogy rendőrségi akció zajlik a menekültek debreceni befogadóállomásán. Azt az információt, hogy tömegverekedés tört ki a menekültek között, a szóvivő nem erősítette meg, de nem is cáfolta.

Az MTI más forrásból úgy értesült, hogy egy futballmeccs során különböztek össze a táborlakók, mintegy negyvenen egymásnak estek, több száz menekült pedig "szurkolóként" vett részt az összecsapásban.

Az MTI tudósítója úgy értesült, hogy a kedélyek még a késő esti órákra sem csillapodtak, a két táborra szakadt menekültek farkasszemet néznek egymással, őket kommandósok választják el. Meg nem erősített források szerint 100-150 rendőr van jelenleg is a helyszínen.

Elképzelhető, hogy egész éjszaka ott kell lenniük, ezért a szomszédos megyékből kértek segítséget, hogy leválthassák a több órája ott lévő állományt. Az MTI nem rendőrségi forrásból származó információi szerint a menekültek közül egy embert előállítottak. A debreceni mentőszolgálat megerősítette az MTI korábbi információját, miszerint a mentők egy súlyos és négy könnyű sérültet vittek el a helyszínről.