Lépcsőzetesen haladnak a tárgyalásokkal, de céljuk egy átfogó, győzelemre vezető, új korszakot nyitó megállapodás - közölte Bajnai Gordon.
MTI - A következő hetekben programegyeztetéseket folytat az MSZP és az Együtt-PM szövetség, ezután tárgyal közös jelöltekről, listáról, stratégiáról és a miniszterelnök-jelölt személyéről - állapodott meg a két párt vezetősége szombaton.
Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője újságíróknak elmondta: lépcsőzetesen haladnak a tárgyalásokkal, de céljuk egy átfogó, győzelemre vezető, új korszakot nyitó megállapodás.
Mesterházy Attila MSZP-elnök közölte: elsőként négy témáról - alapelvekről és közjogi kérdésekről, gazdaság- és társadalompolitikáról, valamint a külkapcsolatokról - folytatnak egyeztetéseket, a tervek szerint július közepéig. A közös jelöltekről ősszel, az egyéni körzetek felmérése után lehet megállapodás - tette hozzá.
A tárgyaláson kiderült: mindketten elképzelhetőnek tartják, hogy a másik vezesse az ellenzéki szövetség közös listáját - mondta az MSZP elnöke.

0 Megjegyzések