Van, amikor az élet beszűkül, és egy “sötét hangsúly” veszi át a szerepet. Van, amikor a beszéd semmit nem ér, és mindent elmond magunk és mások helyett. Ayhan Gökhan verse vallomás és emlék, tisztelgés és figyelmeztetés.
Ajánlani egy verset, kinek szerzőjét tiszteled könnyű, ajánlani egy verset, kinek szerzőjét ismered is, nagyon nehéz. Ayhan Gökhan a fiatal kortárs költők táborát gyarapítja. Egy utat alapoz meg a maga számára, mely út biztos és tapasztalattal teli. Egy utat jár, melynek bemutatása mindenkinek közeli és ismerős lehet. Ezen a héten az útkeresést és a kimondatlan szavak súlyát idézzük fel.
Ayhan Gökhan: János
másfél szoba fűtetlen lakás.
ugyanaz a sötét hangsúly, nem él
a magasabb rokon elővigyázatos monológjával.
a csendes folytonosság, ami hiányként
értékelhető, a magabiztos előépítettség
megléte, támasza, ahonnét kiindul, elkezdődik az egész,
ahová rossz esetben
van esély a visszajutásra, a kezdeti vonal
mögé visszaállás, ez az, ez a legtöbb
értékveszteség egy apából.
át a Dózsa György úti kereszteződésen, letiltasz
egy utazást, bezársz a szekrénybe, keres valaki, nem vagy
itthon, nem jutunk ki élve, nem jutunk ki sehogy
ebből a beomlott beszélgetésből, egy rokoni kapcsolat nehéz
sötétjéből, láttam rajta, hogy szeret, a szó jelentése
látszott rajta, hangosan elsírtam magam, te
elfojtott, ugyanolyan szeretet.
lassú élőlény néz szembe várakozás nélkül, tisztán
a saját beszédével, egyedül a határsáv,
az ő területe biztos, azt mondta, vágd le a hajad,
engedj be a lakásba, hogy nézel ki, az üvegeket tedd el vagy
dobd ki, ne foglald a helyet, ne foglald el más helyét a testtel.
azt a díjat hazahozta, úgy csinált, mint aki él, pontosabban
nem vette észre, hogy meghalt, nem vettem észre én se, hogy halott vagy,
nem beszélgettünk sokat, nem adtunk súlyt
a mondatainknak. ne beszéljünk többé róla, ne beszéljünk
másról, csak róla, csak rólad, ne beszéljünk csak.
Első megjelenés: ÉS, 2013
forrás: cultura.hu
0 Megjegyzések