Egy pillantás többet mond ezer szónál? Az eredetileg képekre
vonatkozó bölcsesség az élet minden területén megállja a helyét, de még többet
tudhatunk meg, ha tárgyalás, megbeszélés során figyelmesen követjük a másik
vállának, kezeinek mozgását.
Vállrángatás
Sokak számára ismerős lehet a szituáció: megbeszélés folyik,
amelyen az összes létező munkatársunk részt vesz, a főnök éppen egy induló
projektről beszél, mondandóját – mint újdonsült projektfelelősnek - éppen
nekünk címezi. Mit jelent, ha néha, éppen csak hogy észrevehetően megrándul a
válla? „A csak a figyelmes szemlélő számára szemet szúró, apró vállrándulások
arról árulkodnak, hogy a beszélő maga is bizonytalan. Talán maga a főnök sincs
meggyőződve a tervezett projekt sikerességéről” – mondja a testbeszéd e
„szavairól” David Givens, akit világszerte a testbeszéd és nonverbális
kommunikáció pápájaként emlegetnek. Givens olyan nagyvállalatoknak ad tanácsot,
mint az Epson vagy a Dell, de számos könyvet is írt a testbeszéd által
közvetítettekről.
A munkahelyi vezetők, ha jól végzik dolgukat, nagyon
magabiztosnak és határozottnak tűnnek, ám a valóságban sokszor ez csak
színjáték, s csak az érintett színészi képességeitől függ, hogy a hallgatóság
átlát-e rajta vagy „megeszi” a hallottakat. „Határozottan mindenki tud
fogalmazni és annak megfelelően beszélni, ám a bizonytalanságot a legtöbb
esetben elárulják a test apró jelzései” – mondja Givens, s hozzáteszi: „a
legbeszédesebbnek a vállak, kezek és szemek számítanak. Nem véletlenül
örvendenek igen nagy népszerűségnek az üzleti életben a széles vállú zakók,
mivel a beszédes vállak által mondottakat részben elfedik, s csak a
szakavatottak képesek észrevenni az apró jeleket. Ez az egyik oka annak, hogy
az üzletemberek miért nem pólóban érkeznek a fontos megbeszélésekre. Számos
ember esetében a nyakkendőre is szükség van, mivel ez a kiegészítő is érzékeny
pontot takar, sokaknál a nyakgödör is gyenge pontnak számít…
Mit mondanak a szemek?
„Ha valaki bizonytalan, gyakran pillant lefelé, de a
határozott beszélő egyenesen tárgyalópartnere szemébe néz. Ugyanígy a
határozatlanságra utal, ha valakinek megmerevednek a kezei, amelyeket esetleg
még az asztal alá is dug. Ezzel szemben jóval nagyobb önbizalomról és
határozott elképzelésekről árulkodik, ha valaki természetes módon használja
gesztikulációra kezeit” – mondja a testbeszéd-szakértő.
Irányítható a testbeszéd?
Ahhoz, hogy teljes mértékben tudatában legyünk testünk
üzeneteinek és akár irányítani is tudjuk rezdüléseit, óriási színészi
teljesítményt kell nyújtanunk. „Ez különösen nagy feladat, mivel a legtöbb
jelzést tudat alatt bocsátjuk ki. Még azok a rutinos közszereplők, akik
retorikai tanulmányaik alatt külön képzést kaptak a testbeszéd kordában
tartásáról, mint például Bill Clinton, az Amerikai Egyesült Államok egykori
elnöke, észrevétlenül nagyon sok olyan dolgot elárulnak, amelyet amúgy nem
szeretnének másokkal megosztani. Bár a volt amerikai elnök például – ha már
nála tartunk – rutinosan fedte el teste legtöbb üzenetét, a Monica Lewinsky-ügy
kapcsán történt meghallgatása során képtelen volt megállni, hogy pillantását ne
lefelé vesse, vagy vállai ne rángatózzanak. Az ilyen szituációkban érzéseink
átveszik az irányítást izomzatunk felett – akár akarjuk, akár nem – mondja a
testbeszéd szakértője.
Számos szituációban ugyanakkor elengedhetetlen, hogy
határozottak és sziklaszilárdak legyük. Ide sorolható a bértárgyalás is – már,
ha a munkavállaló tárgyalási pozícióban van. Ilyenkor a kívánt összeget és a
körítést is egyenesen a főnök szemébe nézve mondjuk ki. A mi kultúránkra
jellemző, hogy a mereven a szembe való bámulást időnként megszakítjuk, hogy ne
legyünk túl tolakodóak, ám ekkor se a padló felé fordítsuk tekintetünket, hanem
másfelé pillantsunk. A tekintet mellett a gesztikulációra is érdemes figyelni:
kezeinket fordítsuk tenyérrel lefelé, ez magabiztosságot sugároz. A felfelé
forduló tenyér ezzel szemben – szinte világszerte – kérést fejez ki.
Honnan látható, hogy meddig feszíthető a húr?
Ha tárgyalópartnerünket beavattuk tervünk általános részébe,
de a konkrétumokra (pl. kívánt bér, vagy szabadságigény) még nem tértünk rá, a
legtöbb esetben már ekkor is felmérhető a másik véleménye. „Az egyetértés
elterjedt jele – mindenek előtt Európában és az Amerikai Egyesült Államokban –
az alig észrevehető bólintás. A főnök egy apró biccentéssel jelzi, ha a mi
oldalunkon van – még akkor is, ha nem akarja, s csak akkor vesszük észre, ha
nagyon odafigyelünk. Ha viszont oldalra pillant, akkor érveink nem győzték meg”
– hangsúlyozza Givens, s még jó tanácsként hozzáteszi: „ha ezt látjuk,
ajánlatos taktikát váltani, s másképp folytatni a cél elérése érdekében”.
Forrás: gondtalanfogamzasgatlas.hu
0 Megjegyzések