Visszatértem a gyökereimhez. Apai nagyapám a Hargitáról, pontosabban Parajdról származott, így különös kötődéssel indultam útnak, hogy körülnézzek ezen a viszontagságokkal teli, de gyönyörű vidéken, Orbán Balázs, Kányádi Sándor és Tamási Áron szülőföldjén.

Balatoni nyaralás All inclusive light ellátással (reggeli, ebéd, vacsora), néhány lépésre a Zamárdi strandtól! HÉTVÉGÉN ÉS EGÉSZ NYÁRON beváltható, felár ellenében! +egy 5 éven aluli gyermek felár nélkül!

Székelyföld ma már sokkal könnyebben elérhető, amióta Marosvásárhelyen megnyílt a nemzetközi repülőtér. Korábban - autópálya hiányában - Szegedtől, Debrecentől hét-nyolc órát is kellett vezetni, mire az apró falvak között tekergő, úttalan utakon megérkezett az ember. Ma Budapestről alig 40 perc a repülési idő Marosvásárhelyig, ahonnan két-három óra alatt Maros és Hargita megye minden települése megközelíthető. Persze az autóútnak is megvannak a maga vadromantikus szépségei, elsősorban az erdélyi táj, a kisközségek jellegzetes arculata, a széles, pörgekalapos, tömött bajuszú Gábor-cigányok, vagy a szarvasmarhát, lovas kocsit hajtó, helyi viseletet hordó magyarok képe, a díszesen faragott székely kapuk lenyűgöző szépsége.

A fehér arany földjén

Ahogy távolodunk Marosvásárhelytől, ritkulnak a román nyelvű feliratok, s egyre több magyar utcanév bukkan fel. Ezzel egyenes arányban egyre kevesebb a jellegzetes, fém borította ortodox templom, amely a román lakosság vallását szolgálja, helyette római katolikus és református imahelyket látunk. Hargita megye településein él a legtöbb magyar egész Erdélyben. A két megye - Maros és Hargita - határán, a Görgényi-havasoktól délre, a Kis-Küküllő mentén nyúlik el Parajd, az erdélyi sókitermelés központja, melynek kincsét a székelyek 1562-ig szabadon használhatták. Ekkor II. János Zsigmond magyar király a sót állami monopóliummá nyilvánította, a bányákat pedig szigorú őrizet alá helyezték. Sófalva szomszédságában így jött létre 1564-ben Parajd, ahol a sószállító fuvarosok a lovaikat 'páréztatták' (legeltették). A "paraj" szó -d kicsinyítőképzős alakja füves területecskét, legelőcskét jelent.

A parajdi sóbánya hatalmas terme
A parajdi sóbányát már a római időkben is használták, majd 1562 után is politikailag meghatározó jog maradt, szinte nem volt erdélyi fejedelem, akinek választási feltételei között ne szerepelt volna a székelyek ősi szabadságjogainak (köztük a sóénak) tiszteletben tartása. II. Rákóczi Ferenc idején kapták vissza utoljára az őket megillető ingyensót, ezt követően nem rendelkezhettek vele többet, bár egész Erdély parajdi sót használt. 1762-ben, a József-bánya megnyitásával kezdődött meg a mélyművelés. 1864-ben a meglévő bánya mellett egy újabbat, a Párhuzamos-bányát is megnyitották, melynek 96 méter magas, 40 méter széles és 100 méter hosszú üregében a kolozsvári Szent Mihály templom is elférne. 1945-ben bevezették a robbantásos sókitermelést, mely a tradicionális magyar sóbányászat végét jelentette. A légúti betegek földalatti kezelése az 1960-as években indult meg Parajdon.

Sietnünk kell, hogy az utolsó bányabuszt még elérjük. A buszvezető ízes székely nyelvjárásban viccelődik egy helyivel, aki szintén odalent dolgozik. Nem is a tartalomra figyelek, sokkal inkább a különös magyar tájnyelvre, amelyből csak minden második, harmadik szót értem. Aztán még feltűnik előttünk a 'Noroc bun', azaz románul a Jó szerencsét felirat, majd elnyel a bánya sötét alagútja. 120 méteres mélységbe száguld velünk a busz, melynek kapaszkodóit, üléseit vékony rétegben sópor borítja. Itt már a levegőt is enyhén csípős sóillat tölti meg. A "buszvégállomástól" hosszú lépcsősor vezet a hatalmas terembe, melynek fala, padlózata márványfoltosan csillogó sórétegeket mintáz. A tágas, magas teremben játszótér, ökumenikus templom, múzeum, büfé és biliárdasztalok teszik kényelmessé a betegek napi négy órás lent tartózkodását, ahol állandó orvosi ügyelet nyújt biztonságot.

A kézművesség fellegvárai

Korondi árusok
Búcsút veszünk a sótermektől és tovább haladva Hargita szívébe, elérjük az iparművészetéről híres Korondot, amely mára Románia leggazdagabb faluja lett. 1562 után, amikor a székelyek szabad sóhasználati joga megszűnt, a korábban szintén a sóval foglalkozó korondiak új szakmák után néztek, így kezdtek el foglalkozni a fazekassággal, amelynek első írásos feljegyzései 1613-ból származnak. Messze földön híres mázas kerámiáik - amelyeket az út mentén mindenütt kaphatunk - a XIX. századra nyerték el ma ismert formájukat, mintavilágukat. Több mint kétszáz korongozó munkálkodik a hagyományos korondi és a környékről Korondra származott formák megőrzésén, melyek között a magyaros, népies formavilág a legjellemzőbb. Gyönyörű fehér, fekete, kék és zöld vázák, edények sorakoznak a polcokon, másokat színes, madaras minták borítanak. Korond a fazekasáru mellett a taplóból készült használati tárgyairól is híres, amelyeket a XIX. század hetvenes éveitől készítenek.

Orbán Balázs síremlékeAlig félórányi autóútra található Hargita másik kézműves központja, a fafeldolgozásáról, faragásairól nevezetes Zetelaka, amelynek lakói egykor zsindelykészítésből éltek, amiért adómentességet is élveztek. A falu kacskaringós utcáin gyönyörű XIX-XX. századi székelykapuk sorakoznak, amelyek a székelyek nemzeti szimbólumait őrzik, és meghatározták az udvarhelyszéki falvak építészetét. Építésük célja a közösségi és a családi élet elválasztása volt. Egykor 430 ilyen "kötött nagykapu" volt Zetelakán, amelyekből 2008-ra, a székelykapuk adatbázisának elkészítésének idejére már csak 130 maradt. A legrégebbi jegyzett alkotás 1807-ből származott, amelyet Nagy József és felesége Bíró Borbára asszony az Úristennek engedelméből építtetett. Ez a kapu sajnos mára elpusztult. A legöregebb, még megtekinthető székelykapu (1825) ma a Csíkszeredai Székely Múzeumban látható, míg Zetelaka legrégebbi, ma is eredeti helyén álló kapuja 1835-re datálható, és Simma Béla portája előtt magasodik.

forrás: vjm.hu