Egyesek teljesen természetes igényük, hogy ápoltak legyenek, ami egyben azt is jelenti, hogy igényesek a megjelenésükre. Sokak azonban olyan alapvető dolgokra sem figyelnek oda kellőképpen, amik még a közvetlen környezet számára is zavaróak lehetnek, nemhogy egy párkapcsolatban.

Egy-egy pattanás, vagy pár mitesszer szinte elkerülhetetlenül megjelenik mindenkin, egyesek azonban túl kevés figyelmet fordítanak ezekre a bőrhibákra. Pedig megérdemelnének annyi gondoskodást, hogy legalább egyenesen fekete mitesszerekkel, és már bőségesen kinyomható pattanásokkal senki se menjen ki az utcára.

Sajnos az ilyen típusú elhanyagoltság egyértelműen meghatározza a rólad kialakított képet, már csak azért is, mert rendelkezésedre áll egy csomó kozmetikai eszköz, amikkel nem csak kezelheted, hanem el is fedheted a problémát (pl. korrektor).
Gondozatlan frizura

Az egészséges haj a nő egyik legszebb éke lehet, de sajnos nem mindenkitől kap kellő gondoskodást. Akár a túl zsíros frizura, úgy a korpás, töredezett haj is unszimpatikussá tehet, nem is beszélve az ápolatlanságot egyértelműen tükröző lenövésről.

Ezeket a problémákat odafigyeléssel és megfelelő termékek használatával könnyen kiküszöbölheted, vagy legalábbis annyira visszaszoríthatod, hogy már senki szemét se bántsák. Amikor már nem zavar, hogy a kedvesed beletúr a frizurádba, vagy valaki megnézi a hajkoronádat, akkor már jó úton haladsz a célod felé.
Izzadságfolt és izzadtságszag

Az izzadságfolt mindenki szemét szúrja, főleg azért, mert a legtöbbször kellemetlen szaggal is párosul. Sajnos akadnak olyanok, akik sokkal izzadékonyabbak az átlagosnál, esetleg valamilyen hormonproblémától szenvednek, aminek ez a mellékhatása. Ez azonban még nem mentség az ápolatlanságra, hiszen megfelelő ruhák hordásával, valamint erősebb izzadásgátlók használatával a probléma minimálisra csökkenthető.

Sokat segíthet a napi többszöri zuhanyzás, vagy legalább a mosdás, főleg a nyári forróságban. Ne feledd, az izzadtságszag mindenkit zavar a környezetedben, és egyértelműen igénytelen embernek állít be, még akkor is, ha egyébként korántsem vagy az.
Kellemetlen lehelet, rossz fogak

Akárcsak az izzadtságszag, úgy a kellemetlen lehelet is problémát okoz a környezetednek. Gondold el, egyesek olyan érzékenyek, hogy konkrétan hányingerük van a rossz szagok megérzése során. Amennyiben neked büdös a szád, ennek a kellemetlen érzésnek a legyőzése mellett próbálnak beszélgetni veled. Mindenre tudnak figyelni, csak arra nem, ami a mondanivalód lenne…

Ugyanígy, ha rosszak a fogaid, a beszélgetőpartnered képtelen lesz levenni a tekintetét a szádról, vagy legfeljebb zavartan fog pislogni a szemedbe. Ezt te is észre fogod venni, ezért megpróbálod majd beszéd közben elrejteni a problémát, ami abban fog megmutatkozni, hogy zárt ajkakkal mosolygsz, valamit a szád elé teszed a kezedet, ha nevetsz. Nos, ez egyrészről minden, csak nem vonzó, másrészről zavart kell a testbeszédedben, ami a társaságodban levőknek is fel fog tűnni.
Koszos, ápolatlan körmök

Az természetesen egyáltalán nem gond, ha az egynapos ásás után koszos körömmel jössz előre a kertből, de ez a szépségbaki már nem engedhető meg akkor, ha bárhova is elindulsz otthonról.

Ez egyrészt árulkodik a hiányos higiéniádról, másrészt legalább annyira visszataszító, mintha tövig rágnád a körmeidet, vagy hathetes lenövéssel indulnál csak a manikűrösödhöz.

Ne hagyd figyelmen kívül, hogy a körmeid kezeid ékességének számítanak, amik ráadásul mindig szem előtt vannak. Ha másért nem, hát ezért megérdemlik az odafigyelést és a törődést.
Zavaró szőrszálak

Olyan világot élünk, amikor egyértelműen igénytelennek tűnik az, akinek akárcsak egy szőrszála is kikandikál a ruha alól. Még nagyobb gond, ha ez a probléma jól látható helyen, pl. az arcon éktelenkedik, akár egy bibircsók társaságában.

Ha nem akarod magadat rosszalló pillantásoknak kitenni, akkor az a legszerencsésebb, ha megszabadulsz a kínos szőrszálaktól, lehetőleg valamilyen tartós módszer segítségével.

Természetesen arról szó sincs, hogy csak és kizárólag a külső az, ami alapján megítélhetünk másokat, de egyszerűen nem engedheted meg magadnak a higiénia és az ápoltság hiányát, ha szeretnél vonzó lenni mások szemében, illetve nem akarsz zavarba jönni, ha bárki egy méternél közelebb kerül hozzád.

Forrás: nlcafe.hu