A simogatás és a csók történhet ruhán keresztül, vagy a ruha
alatt, s az egészen heves petting már egyes ruhadarabok levételét és a
szeméremtest simogatását is magában foglalja. Míg az előjáték a szexuális aktus
bevezetése, addig a petting célja egymás testének megismerése, közösülés
nélkül.
Negatív következmények
1. A könnyű petting egyik lehetséges negatív mellékhatása,
hogy nagyon nehéz a vágytól felbuzdulva megálljt parancsolni magadnak, így
könnyen megtörténhet, hogy mire észbe kapsz, már egy lépcsőfokkal tovább
léptél, s innen már gyorsan eljuthattok akár a tényleges aktusig is. Ha erre
előzőleg nem készültetek, és nem védekeztek, nemcsak a teherbeeséstől, hanem a
nemi úton terjedő betegségek kockázatától is tartanod kell. Ám ha kezdettől
odafigyelsz a „kevesebb néha több” elvére, hogy a majdani szeretkezés tényleg
kölcsönös örömszerzés legyen, és csak lépésről lépésre fedezitek fel egymás testét,
akkor sokkal könnyebb lesz a hormonokon uralkodni, s kisebb az esélye, hogy
meggondolatlanul bajba keveredj.
2. Sokkal súlyosabb lehetséges „mellékhatása” van a „kemény”
pettingnek, mely a szeméremtest simogatását jelenti. Ez azért veszélyes, mert
ha ugyanazzal a kézzel értek mindkettőtök nemi szervéhez, könnyen megtörténhet,
hogy a kézről a testnedvek, beleértve a spermát is, átjutnak a partnerre. Ez
azért veszélyes, mert kis mennyiségű váladék, vagy már egyetlen sperma is elég
ahhoz, hogy esetlegesen nemi betegséggel fertőzze meg a partnereket, vagy
terhességet okozzon. Jó, ha tudod, hogy az ejakulációt megelőző úgynevezett
előváladékban is lehetnek spermiumok, illetve bár rövid ideig, de a test
felszínén is életképesek maradnak.
3. Ritkán esik szó a pettingről, mint a nemi úton terjedő
betegségek egyik lehetséges okozójáról, ám tudnod kell, hogy a testváladékkal
könnyen átkerülhet a szexuális úton terjedő betegségek nagy része egyik
partnerről a másikra! Ilyenek például a gonorrhoea, a szifilisz, a chlamydia, a
nemi herpesz, a hepatitis, az AIDS és a HPV. Ezek ellen a legjobb védelem, ha
tisztában vagy a partnered szexuális előéletével, illetve odafigyelsz, hogy a
kezetek teljesen tiszta legyen, ha az a nemi szervekkel érintkezik.
Ami a petting mellett szól
Mindamellett, hogy rendkívül kellemes és izgalmas, a petting
a szexuálisan éretté válásnak természetes folyamata, mely segít két ember
közötti intimitás megtanulásában. Nem csak abban segít, hogy megtanuljuk,
hogyan is néz ki a másik nem, hanem általa azt is megtudhatjuk, hogyan érez.
Nem csak arra vezet rá, mi kellemes a másik félnek, hanem saját testünket is
segít jobban megismerni, anélkül, hogy a tényleges aktusra sor kerülne.
Forrás: kamaszpanasz.hu
0 Megjegyzések