Kislányom 4 és fél éves. Intelligens, remekül kommunikál, kreatív. De: utál rajzolni, színezni, kézműveskedni. Ez problémát jelenthet később?

„Ha igen, erőltessem ezeket a tevékenységeket? Amúgy ügyes is. Jól mozog. Én a kezét is ügyesnek ítélem. Baj, hogy nem rajzol? A többi szülő megjegyzéseiből néha úgy érzem, hogy baj, bár az óvodánk türelmes. De azért néha ott is rajzolni kellene…”

Baj?

A gyerekek sokfélék. Igen, vannak ilyen gyerekek, okosak, egyébként ügyesek, könnyedén beszélnek és beszélgetnek, jó ötleteik vannak a játékban is, de rajzolni – pláne színezni! –, „kézműveskedni” nem szeretnek. Van egy régi német mondás – én Rudolf Steiner idézésében ismerem –, így szól: „Amelyik ökörnek nagy a szarva, annak kicsi a patája!” (És fordítva!)

Vagyis ha egyik oldalon kiemelkedőek a képességeink – például a szavak terén –, akkor lehet, hogy a másik oldalon valamiféle „hiányunk” van. Ami nem jelenti azt – megint csak egy konkrét példából kiindulva –, hogy az ilyen gyerekek egy része például ne szeretne és ne tudna kedvvel „szerelni” a későbbiekben, mondjuk redőnyt, vagy (kikapcsolás után) villanykapcsolót javítani, és ne bütykölnének ilyen dolgokkal szívesen, még lányok is, miközben a szokásos rajzolásokhoz, színezésekhez, gyurmázásokhoz, kézimunkához, kézművességhez nincs kedvük. Mindez persze majd iskoláskorra fog kiderülni. És akkor nem fogja azt jelenteni, hogy ők ne rajzoljanak a füzetükbe (reméljük, nem osztályozzák majd a rajzukat), vagy ne kézimunkázzanak vagy kézműveskedjenek, ha olyan iskolába járnak, ahol ilyesmi is van. Vegyenek részt! (Esetleg még a rajzolásban is meglepő eredményt érhetnek el önmagukhoz képest kamaszkorukra.)

És még egy szót a „színezésről”: nem tudok, alig tudok rosszabb feladatot elképzelni a gyerekek számára, mint hogy valamit, egy adott rajzot kiszínezzenek „a kontúron belül maradva”. Ennek nemcsak hogy nincs értelme, de kifejezetten károsnak tartom óvodás gyerekek esetében, de még később is. Persze színekkel játszani, színeket folyatni, mázolni vagy papírba dörzsölni mind nagyon jó, ha valakinek kedve van hozzá, de nem ezt nevezik általában színezésnek. Visszatérve az alapkérdésre: meggyőződésem, hogy a leírt esetben, a későbbiekben semmiféle problémát nem jelent az, hogy a kislánya nem szeret rajzolni, és netán később sem fogja a rajzolást megszeretni. (Bár már láttam az ellenkezőjére is példát, de csak akkor, ha nem erőltették ezt a tevékenységet sem.)

Igaz persze, hogy a finom koordináció, a mozgások finom összerendezése, többek közt a kézfej és az ujjak mozgását illetően is sokat elárul a gyerekek központi idegrendszerének állapotáról és működéséről. Ezért egyrészt jogosak és helytálló eredményt hoznak azok a rajzos vizsgálatok, amelyek különböző ábrákon vizsgálják az alakzatok felfogásának és reprodukálásának képességét, illetve azok az eljárások, amelyek a kis- és nagymozgások javítására hivatottak és nagyon is eredményesek lehetnek. De úgy gondolom, hogy egy élénk, intelligens, jól beszélő, kreatív kisgyerek esetében, akinek mozgása és ügyessége is rendben van, ilyen vizsgálatra vagy terápiára nincs szükség. Fogadjuk el és bírjuk ki, hogy a mi gyerekünk nem szeret rajzolni, nem rajzol, míg a többi gyerek a környezetünkben esetleg igen. Örüljünk másképp és másnak együtt, úgy és olyasminek, amit a gyerekünkkel együtt mi, szülők is szeretünk csinálni. Szóval: nem, nem baj, hogy nem szeret rajzolni – és semmi esetre se erőltessük!

Forrás: nlcafe.hu