Egy izraeli tanulmány arra mutatott rá, hogy főleg a
high-tech és mérnöki területeken dolgozók a karrierjük csúcsát 50-60 éves
korukra érték el, ami azt jelentheti, hogy a vállalatoknak érdemes újragondolni
a felvételi és elbocsátási gyakorlatukat.
A trend azzal a globális jelenséggel kapcsolható össze, hogy
az emberek ma már tovább, és egészségesebben élnek, mint néhány generációval
ezelőtt, tehát az 50-es korosztályt nem szabad "eltemetni" a
munkaerőpiacon. A tanulmány vezetője, Shmuel Grimland úgy nyilatkozott,
vizsgálatai során az 50-60 éves dolgozók mind mentálisan, mind fizikailag is
igenis versenyképesek a munkaerőpiacon.
Munkát keres? Személyre szabott ajánlatainkért iratkozzon
fel Álláspostánkra!
Az idősebb korosztály ráadásul sokkal felelősségteljesebben
is viselkedik a fiatalabbaknál, és szorosabban is kötődik a vállalathoz. Ezen
felül náluk a legkisebb a valószínűsége annak, hogy váratlanul felmondanak,
tehát rájuk sokkal biztosabban lehet alapozni és számítani, mint azokra a
fiatalokra, akiket könnyen el lehet csábítani egy-egy jobb ajánlattal.
Az "elöregedéstől" való félelem pedig teljesen
alaptalan a munkaadótól, ugyanis ha valaki nem esik ki a munkaerőpiaci
körforgásból, akkor sokkal tovább tud szellemileg és testileg is fitt maradni,
mint az, akit "kényszerpihenőre" küldenek.
Forrás: jobline.hu
0 Megjegyzések