- Fehéren mindenki kövérebbnek látszik, és a legjobb
fürdőruha is pocsékul fest, ha nem barna testet fed.
- Te nyavalyogsz? - dörrent rá a barátnője. - Én egyáltalán
nem mehetek napra, mert ifjonc koromban annyit égettem magam, hogy ötven felett
már napallergiám van. Ráadásul gyárilag dundi vagyok, és örökké fogyókúráznom
kell, amire neked semmi szükséged. Szóval heveredj a napra, én meg majd
irigykedem...
- Nincs rá okod! - tiltakozott Klára. - Lehet, hogy dundi
vagy, de gyönyörű a bőröd - majd sürgősen megállapodtak abban, hogy azonnal
abbahagyják ezt a rémes-nőcis beszélgetést, tehát rátértek a politikára meg a
sok sebből vérző hazai oktatásügy gondjaira. Klára beszámolt a lánya
érettségijéről meg a nagyfia álláskeresési tortúrájáról, a barátnő pedig
izgatott-boldogan mutogatta a néhány hónapos unokája fényképét. Remekül érezték
magukat együtt - mindketten nyelvtanárként dolgoztak, együtt alapítottak egy
magán nyelviskolát, közösen kínlódták meg a magukét, hogy felszínen maradjanak;
a férjeik is jó barátok voltak. Észre sem vették, hogy elröppent az idő, csak
akkor figyeltek fel a múlására, amikor egy kiadós úszás után Klára felnyögött.
- Ha nem eszünk valamit azonnal, éhen halok!
- Rendben van, ott, a strand végén csodás salátákat lehet
kapni, menjünk! - vezényelt a barátnő. Jó hangulatban ballagtak a tömegben -
szerettek bámészkodni -, közben kitárgyalták az idegen hölgyek fürdőruháit meg
a fiatal szülők hol vonzó, hol kétségbeejtő gyereknevelési módszereit, majd
Klára váratlanul megtorpant.
- Húúú..., odanézz! Mesés! - nyögte elragadtatva, mire a
barátnő szigorúan válaszolt.
- Megmondom a férjednek, hogy megbolondultál a nyártól.
Ránézel egy öregedő pasasra, és huhogni kezdesz a gyönyörűségtől...?!
- Dehogy a pasas! Jaj, nem vagy normális! - hahotázott
Klára. - Inkább nézd, mit eszik! Az csoda. Gyönyörű, pirosra sült házikolbász!
Rengeteg mustárral, ropogós fehérkenyérrel! Micsoda adag! Uramisten, évek ót
nem ettem! Én nem fogyókúrázom, de azért az ilyen csodákat elkerülöm... Vedd
tudomásul, hogy nem eszem salátát! Nem vagyok én nyúl, hogy csak zöldet
ebédeljek. Amúgy a pasas nem öreg, legfeljebb annyi idős, mint mi...
- Nekem mutogatsz ropogós házikolbászt, aki az egész életét
végigfogyókúrázza! Szégyelld magad! Menjünk csak tovább, mi nyulak vagyunk, és
csak azért is salátát ebédelünk - replikázott a barátnő.
Emígyen vitatkoztak, mire a "kolbászos" férfi
észrevette, hogy az érdeklődés középpontjába került, és udvariasan hozzájuk
lépett. - Hölgyeim, a világ legjobb sült kolbásza a strand másik végén kapható!
Elkísérem önöket, megmutatom, hol.
Klára és a barátnője egymásra néztek, összekacsintottak,
majd egy emberként mondtak igent a javaslatra. A férfi fontoskodva vezette őket
a szépen glancolt, de égett zsírszagot árasztó sütödéhez, majd barátságos
leereszkedéssel fordult hozzájuk. - Két ilyen csinos hölgy még azt is
megengedheti magának, hogy igyon a kolbászra egy pohár sört. Meghívhatom
önöket?
Klára és a barátnője egyszerre tiltakoztak - hálálkodtak, de
határozottan elköszöntek, amit a pasas rosszkedvűen vett tudomásul -, majd
negyed órával később egy tóparti padon üldögélve, röhögéstől pukkadozva tömték
magukba a valóban mennyeien finom kolbászt, és kortyolgattak hozzá a sörükből.
- Úgy vihogunk, mint két liba - mondta Klára.
- Mint két kövér liba, mert a kolbász és a sör garantáltan
plusz másfél kiló - kontrázott a barátnő.
- De jó, ha az embernek van olyan barátnője, aki előtt nem
kell szerepet játszani, nem kell viselkedni és okosnak tűnni! Minden
gondom-bajom kisodródott a fejemből, amióta találkoztunk, és ötvenöt évesen
olyan idétlen vagyok, mint kamasz koromban. Ha most a gyerekeim látnának...! Jaj!
Szóval nagyon jól érzem magam veled - mondta Klára hálásan.
- Mert összeköt minket a közös bűn - felelte a barátnő
drámai hangon.
- Miféle bűn?
- Hát ez! - emelte magasra a maradék kolbászt a barátnő -,
majd akkora falatot tömött szájába ő, a komoly angoltanár és nagymama, hogy az
orra, az álla és az arca is tele lett mustárral.
Forrás: 50plusz.hu
0 Megjegyzések