Életre szóló barátságok, meg­határozó élmények kötnek az iskolaéveinkhez. Vannak azonban olyan gyerekek, akiknek az iskola kínzókamra.

1999 tavaszán a coloradói Columbine gimnázium rettene­tes mészárlás színtere volt: az eset alapjaiban kérdőjelezte meg a demokratikus országok iskolarendszereinek mű­ködését. A világ döbbenten kereste a választ a vérfagyasztó kérdésre, hogy Eric Harris és Dylan Klebold miért lőtt agyon és sebesített meg számtalan embert, és követett el végül közös öngyilkosságot az iskola falain belül.

A szokásos társadalom- és ifjúságféltő felvetések (erőszakos filmek, játékok, rideg családi háttér) mellett a vérfürdő egyik lehetséges okaként hamarosan felmerült a kortárs pszichoterror.

Harris és Klebold ugyanis népszerűtlen diákok voltak, gyakran váltak más tanulók agresz­sziójának céltáblájává. A bullying (megfélemlítés – konszenzusos magyar elnevezése még nincs) kategóriájába azok az esetek tartoznak, amikor egy gyereket a kortársai folyamatosan csúfolnak, terrorizálnak, kiközösítenek, vegzálnak. A fogalmat a svéd Dan Olweus alkotta meg, aki már a nyolcvanas években kutatta a jelenséget, de a té­ma a szélesebb közvélemény fókuszába csak a riasztóan elszaporodó lövöldözések hatására került. A szakadatlan bán­tal­mazásnak kitett gyerekek ugyanis gyakran ártanak önmaguknak, vagy éppen másokra lökik tovább a beléjük fúródott mérgezett tüskéket – ahogy a tragikus columbine-i események mutatták.

Megoldási kísérletek
A világ egyre több országában ismerik fel a probléma valódi súlyát, és azt, hogy a megelőzés, valamint a társas kontextus fontosabb a már kialakult helyzetbe való beavatkozásnál. „Külföldön nem az áldozat önvédelemre tanítása a lényeg – mondja Jármi Éva pszichológus, az ELTE-PPK Pszichológiai Intézetének tanársegédje, aki tavaly végzett egy nagyszabású bullying-­kutatást magyarországi középiskolákban –, hanem annak elérése, hogy a csoport maga ne tűrjön el ilyet. A kutatások már nem is azokat a közösségeket nézik, ahol van bullying, inkább azokat, ahol nincs.”

Az anti-bullying programok közül különösen jelentős az Olweus Bullying Prevention Program nevű, az egész iskolára kiterjedő projekt: a gyerekek és a tanárok egyaránt részt vesznek kompetenciaerősítő tréningeken, rendszeresek a megbeszélések, alapvető a konfliktuskezelési stratégiák elsajátítása. Mások kampányokat szerveznek, reklámokat készítenek, honlapokat, szervezeteket hoznak létre a bántalmazottak megsegítésére.

Magyarországon a probléma kezelése még gyerekcipőben jár. „A Gyermek-egészségügyi Intézet csinált megelőző programot középiskolásoknak, de összességében az itthoni kutatások és projektek mérföldekkel a külföldiek mögött kullognak” – ismerteti a lehangoló helyzetet Jármi. Pedig égető fontosságú lenne a kérdéssel foglalkozni: egy látványos vérfürdőnek a szigorú honi fegyvertörvények szerencsére gátat szabnak, az öngyilkosság viszont nagyon is valós veszély, s a gyerekkori viktimizáció felnőttkori életvezetési problémákhoz is vezethet.

Forrás: evamagazin.hu