Kezünk és körmeink állapota sokat elárul rólunk. Ideje tehát eltüntetni kezünkről a téli hideg által okozott károkat, nemcsak az egészségünk, hanem szépségünk és magabiztosságunk miatt is.

A körömápoláshoz szükséges eszközöket a drogériákban viszonylag olcsón beszerezhetjük, ám a fertőzések elkerülése érdekében mindig figyeljünk tisztán tartásukra, fertőtlenítésükre - figyelmeztet szakértőnk, Tamás Szilvia kéz- és lábápoló, műkörömépítő. - Az ollót, fémeszközöket töröljük át alkohollal, a papírreszelőt cseréljük, ha elkopott, elkoszolódott.

Bőr- (szemölcs és herpesz) és körömelváltozásokat (gomba) ne próbáljunk otthon kezelni, mert árthatunk vele, akár tovább is fertőzhetjük magunkat. Ilyen esetben forduljunk kéz- és lábápoló szakemberhez, aki szakszerűen tud segíteni.

1. Ha volt lakk a körmünkön, távolítsuk el acetonmentes körömlakklemosóval. Ezután radírozzuk le a kezünk bőrét bőrradírral, melyet házilag is elkészíthetünk. Keverjünk össze egy kávéskanálnyi olívaolajat dupla adag cukorral vagy durva szemű sóval, majd dörzsöljük át a masszával alaposan kezünket és az ujjakat, így eltávolítjuk az elhalt hámsejteket, és puhává varázsoljuk a kezünket.

2. Ezután ollóval, de inkább reszelővel alakítsuk ki a kívánt körömhosszt és -formát. A köröm formája legyen alkatunknak és ízlésünknek megfelelő. Ha hosszú, párhuzamos a körömágyunk, reszelhetjük kocka formájúra, ha kerekebb a körmünk, akkor ovális vagy mandula formájú az ideális számunkra.

3. A köröm megformázása után tíz percre áztassuk langyos vízbe a kezünket, majd óvatosan töröljük szárazra. Kényeztetésként tegyünk illóolajat vagy fürdősót a vízbe.4. A megpuhult körömágybőrt óvatosan tologassuk vissza úgy, hogy ne okozzunk sérülést - ha nem vagyunk elővigyázatosak, maradandó károsodást okozhatunk körmeinkben! Használjunk narancsfa pálcát vagy fém bőrfeltolót. A körömágybőrt csak indokolt esetben vágjuk ollóval, például ha nagyon megvastagodott vagy beszakadozott, mert ezzel is károsíthatjuk, és fokozhatjuk további megvastagodását. Végezetül masszírozzunk egy cseppnyi teafaolajat a körömágyba, így megelőzhetjük a fertőzéseket.

5. Ezután egy finom, habszivacshoz hasonló reszelővel, úgynevezett bufferrel simítsuk át a köröm teljes felületét, ezzel előkészítjük a lakkozáshoz. Ha nem szeretnénk lakkozni körmeinket, vagy olyan munkakörben dolgozunk, ahol nem engedélyezett a lakk viselése, akkor polírozzuk át a körmöket. Ne dörzsöljük túl erősen, mert azzal túlzottan elvékonyíthatjuk, gyengíthetjük. A lakkozás előtt mossunk kezet, hogy az apró körömszemcséket, porszemeket eltávolítsuk, majd töröljük szárazra.6. Színes lakk használata esetén először kenjünk fel egy réteg színtelen lakkot, hogy megakadályozzuk a köröm elszíneződését. Ezután két rétegben vigyük fel a színes fedőlakkot. A második réteget csak az első száradása után kenjük fel, így elkerülhető a csomósodás!

7. Zárásul jöhet a kézmasszázs. Hidratáló vagy parafinos kézkrémmel kenjük be alaposan mindkét kezünket, masszírozzuk be a krémet a bőrünkbe. Figyeljünk fokozottan a körömágybőrre, oda is masszírozzuk be a krémet. Még jobb, ha hidegen sajtolt olajjal, például olívaolajjal tápláljuk ezt a finom bőrréteget.
�nt jellemezték. Napjainkban az agyi érkatasztrófákat jelenti, tehát valamennyi, az agy vérellátási zavara következtében létrejövő működészavart. A szélütés nem csak az egyik leggyakoribb halálok, de a leggyakrabban rokkantságot okozó megbetegedés is. A történelem során olyan áldozatai voltak, mint II. Ramszesz fáraó, Händel, Lenin, Sztálin, Goya, Dickens, Pasteur, Churchill, Berlioz, Voltaire és Fellini.


Az iszkémiás stroke kiváltó oka az érelmeszesedés, aminek következtében vérrögök az agyi erekben elzáródást okoznak, oxigén nélkül hagyva az agy egyes részeit. Az agyi erek elzáródásának következménye agyi infarktus és az agyszövet elhalása.

Iszkémiás stroke esetén kritikus pont a mielőbbi orvosi ellátás, hiszen az idegsejtek károsodása, esetleges elhalása bénulást, a látás- vagy beszédkészség elvesztését eredményezheti. A stroke megjelenése előtt a betegek gyakran észlelnek átmeneti beszéd- vagy látászavart, végtagzsibbadást, ami néhány perc elteltével megszűnik. Ez az átmeneti keringészavar a szélütés "előszobája". Ha ezekkel a panaszokkal a betegek azonnal orvoshoz fordulnának, megfelelő beavatkozással a stroke megelőzhető lenne. A heveny stroke-beteget tehát azonnal kórházba kell szállítani, mert a nemzetközi vizsgálatok szerint az első tünetektől számítva mindössze három óra áll rendelkezésre a vérrög feloldására.

Forrás: 50plusz.hu