Ava Carvey-t (5) különleges és ritka betegséggel diagnosztizálták: állandóan éhes és képes lenne akár halálra is enni magát, ha hagynák.
a Prader-Willi nevű kórban szenvedő gyermek folyamatosan kontrollálhatatlan éhséget érez, ami miatt el kellett zárni előle minden ételt, a konyhát pedig rácsokkal őrzik szülei.
Édesanyjának, Marika Carvey-nak (35) szigorú alacsony kalóriás diétára kellett fognia óvodás korú lányát, hogy megakadályozza a folyamatos túlevést.
"Bármilyen étel kerül a keze közé, azonnal felfalja, gondolkodás nélkül. Nemcsak hogy folyamatosan éhes, szinte őrülten vágyik az ételre!" - mesélte a kétségbeesett anya a Dailymail című lapnak.
"Ha a földön talál valami ehetőt, arra is rögtön ráveti magát. Ha másnál lát meg valamilyen számára gusztusos falatot, azonnal el akarja venni. Néha el is rejti a zsákmányát" - mondta Marika.
"Azért ijesztő az egész, mert ha hagynánk, a rosszullétig enné magát! Annyira sajnálom, állandóan éhezik, borzalmas érzés lehet" - tette hozzá az asszony, aki azt is elmondta, a kislánynál 9 hetes korában diagnosztizálták a betegséget, ami sajnos mind fizikai, mind szellemi fejlődési nehézségekkel is jár, gyógymódja azonban egyelőre nem ismert.
0 Megjegyzések