Szerepelt az Avatarban, a világ legmenőbb rendezői állnak sorba nála, ő mégis szerény és alázatos. Zoe Saldanával Berlinben beszélgettem a Sötétségben – Star Trek premierje előtt.

Olyan magas tűsarkúja van, amit egyáltalán lábra húzni felér egy kisebb életveszéllyel. Hihetetlenül csinos hosszú szoknyát és tengerkék, okosan dekoltált (többet a fantáziának, mint a szemnek) felsőt visel, és az elegáns berlini Hotel Adlon asztalánál úgy ül, mint a pedáns tanuló gimiben feleltetéskor. Kihúzott hát, kezek összefogva az asztalon. Lényéből sugárzik a tudatosság és a nyugalom.

– Ha a karrieredet nézem, igazi akciófilm-specialistának tűnsz, erre itt ül velem szemben egy törékeny, gyönyörű nő. Mit gondolsz, a hollywoodi rendezők miért pont az akcióhőst látják benned?
– Igen, egy törékeny lány vagyok, aki teli van csajos dolgokkal. Ez az igazi személyiségem, de a vásznon azért ennél jóval többre vágyom. Nem akarok csupán a kis kedves lány lenni. Ha kapok egy forgatókönyvet, ahol a nekem szánt karakter elgondolkodtat és megérzem benne a lehetőséget, akkor biztos lehetsz abban, hogy majd leülök a rendezővel átbeszélni a dolgot. Az a tapasztalatom, hogy csak a legmagabiztosabb és legokosabb férfiak képesek félretenni az egójukat, és a nőket teljesen egyenjogúként kezelve ugyanolyan súlyú – akár akciófilmes – szerepeket adni nekünk.

– Ez fontos szempont számodra a szerepválasztásnál?
– Azt szeretném, hogy egy mai filmben a jelenkor nőképe jelenjen meg. Ma a nők már erősek, és képesek mindent megtenni magukért. Nőként nekem ezt kell képviselnem a filmekben.
Szerintem egy forgatókönyvíró vagy egy rendező esetében az ő magabiztosságáról és a férfi énjéről is rengeteget elmond, hogy mennyire erős női karakterek kerülnek a filmjébe. 

– Szeretnél példaképpé válni?
– Ezt nem mondanám, de arra kell gondolnom, hogy a munkáim sokáig fenn fognak maradni, és rengeteg nő fogja megnézni őket. Nem mindegy, mit hagyok az utókorra. Túl sok a rossz női szerep és a rossz rendezők kezében vergődő színésznő ebben a szakmában. Amíg olyan fantasztikus rendezők találnak meg szerepekkel, mint J. J. Abrams (a Sötétségben – Star Trek direktora), vagy olyan szerepeket kapok, mint Nina Simone, addig nyugodt vagyok.

– A Nina című filmedről mit lehet tudni?
– Már végeztünk a forgatással, és most készülök stúdióba vonulni, hogy felénekeljem a dalait.

– Magad énekeled őket?
– Igen. Mindig úgy éreztem, hogy én vagyok a világ legjobb énekesnője a zuhany alatt és a karaoke-partikon, de professzionálisan még sosem énekeltem korábban. Nina hangja nagyon egyedi volt, és rengeteget kellett gyakorolnom, hogy az enyém is hasonlóvá váljon, de közben mégis több legyek, mint egyszerű utánzó. Ez a munka hatalmas felelősséggel és nyomással járt, de azt kell mondanom, hogy ennél a szerepnél nagyobb ajándékot nem kaphattam volna az élettől. Nina Simone egy olyan művész volt, akinek a története egyszerűen kikívánta, hogy valaki elmesélje. A zenéje örökké élni fog. 

– Még senki nem látta a filmet, de máris kritizálják, hogy neked adták a főszerepet, sőt ha jól tudom, valaki a Simone családból is kifejezte a nemtetszését. Erre fel voltál készülve?
– Figyelmeztettek. Ha egy ikonikus figura bőrébe bújsz, garantálható, hogy ellentmondásos reakciókkal találkozol. Ugyanez volt a Star Treknél is. Rengeteg rajongó nem szerette, ahogy J. J. a figurámat, Uhurát megváltoztatta. Remélem, azért a legtöbben megnézik majd az alakításomat, és az alapján döntenek róla.

– Három óriási sikersorozatban – A Karib-tenger kalózai, Avatar és Star Trek – is szerepeltél. Melyik változtatott a legnagyobbat a karriereden?
– Mindhárom, más-más módon. A Karib-tenger kalózai az a fajta óriási film volt, amilyenben soha többé nem szeretnék szerepelni. Elképesztő volt a szereposztás, de az a forgatás... Elképesztő volt a stressz és a nyomás a stúdió részéről. A Disney nem bízott a saját embereiben, és minden apró lépést ellenőriztek. Nagyon megosztott volt a stáb, és borzalmas volt a hangulat.

– Hogy lehet, hogy egy ilyen negatív tapasztalat után elvállaltad az Avatart?
– Mert közvetlenül utána szerepet kaptam a Terminálban, ahol Steven Spielberggel dolgozhattam, és ott láttam, hogy lehet ezt másképp, profi módon is csinálni. Az a film visszaadta a szakmába vetett hitemet. 

– És James Cameron?
– Steven Spielberg, J. J. Abrams és ő olyan emberek, akiket csodálatos megismerni, és bárcsak megtehetném, hogy egész életemben ilyen rendezőkkel dolgozhassak. Határozott jellemű, erős karakterű férfiak, akik mégis tisztelik és ünneplik a nőket a filmjeikben. Mindenki azt hiszi, hogy egy óriási film óriási problémákkal jár, de ők megmutatták nekem, hogy ennek nem feltétlenül kell így lennie.

– Ugyanolyan csodálattal tudod a moziban nézni a saját filmjeidet, mint a többi néző?
– Eleinte furcsa, mert eszembe jutnak a forgatási sztorik, meg az, hogy azzal az alient játszó csávóval volt közös a lakókocsim, de némi idő elteltével már úgy tudok leülni melléd a moziszékbe, hogy az izgalmas jeleneteknél a kezedet szorítom, az érzelmes pillanatoknál elpityeredem, és közben megeszem a popcornodat, mert hiába vagyok színész, mindenekelőtt a filmek szerelmese vagyok, és ez a legfontosabb.

– A legtöbben az Avatar kapcsán ismerték meg a neved, ahol eléggé másképp festesz. Mennyi idő kellett utána ahhoz, hogy az emberek az utcán is megismerjenek?
– Még ma is végig tudok úgy menni az utcán, hogy senki sem ismer meg. Az Avatar előtt kissé ideges voltam, hogy mi lesz majd a bemutató után, mert olyan ember vagyok, aki számára a magánélet szent dolog. Annyira szétválasztom a kettőt, hogy otthon csak akkor vagyok hajlandó filmekről beszélgetni, ha épp együtt mozizom a családommal.

– Nincsenek színész barátaid?
– Vannak, de olyanok, akiknek az életük legalább annyira fontos, mint a szakmájuk. A színészkedés és a forgatások nagyon fontos szeletét jelentik az életemnek, de az életem nem csak ennyiből áll. Nem tudok hosszabb távon kötődni egy olyan emberhez, akivel folyton csak az üzletről lehet beszélni. 

– Semmit sem kellett feladnod?
– Azért egy-két dolgot igen. Például egy plázába már biztosan nem ugorhatok be csak úgy kávézni és shoppingolni. De ha fogom magam, és egy hátizsákos túrára akarok menni a világ valamely érdekes szegletébe, azt még mindig bátran megtehetem. Hidd el, tudok úgy öltözni, hogy senki, de SENKI nem fog megismerni.

– Egy ennyire fiús mozi esetében, mint a Star Trek, sosem érezted azt, hogy nőként nem bánnak veled egyenlőként?
– A karrierem elején talán így éreztem volna, de ma már látom, hogy ha szinte egyetlen nőként kerülök be ennyi pasi közé, még jó, hogy főleg férfias témák vannak a középpontban. Valószínűleg ugyanez lenne, csak fordítva, ha egy férfi kerülne be egy olyan filmbe, ahol a rendező, az író, az operatőr és az összes színészkolléga is nő. Ez nem nemek közti háború, hanem egyszerűen csak egy helyzet, amit el kell fogadni. Amikor a barátnőimmel vagyok és beesik közénk egy pasi, végtelenül tudom sajnálni őt, mert mi sem hagyjuk szóhoz jutni. (Nevet.)

– Gondolom, nagyobb figyelem is hárul rád egy ilyen forgatáson...
– Úgy kezelnek, mintha a kishúguk lennék. Kedvesek, törődnek velem, és ha nagyon akarom, akkor rengeteg figyelem irányul rám.

– Az Avatar 2. hogy áll? Mondhatsz róla valamit?
– Rendszeresen e-mailezek Jimmel (James Cameron, rendező), aki most épp annál a szakasznál tart, amikor elzárkózott a külvilág elől a kaliforniai otthonába, hogy be tudja fejezni a film forgatókönyvét. Ő ilyenkor teljesen beleveszik ebbe az óriási fantáziavilágba. Nagyon érzelmes és fantasztikus leveleket váltunk egymással a történetről, és alig várom, hogy végre olvashassam a végeredményt.

Zoe Saldana új filmjét, a Sötétségben – Star Treket május 16-tól játsszák a magyar mozik, de premier előtt már május 9-től is megtekinthető 4DX változatban.

Forrás: nlcafe.hu