Meglepően kevésre, de azt élvezze mindkét fél.

Mesélj néhány iskolai pletykát! - brit pszichológusok szerint ilyen kérésekkel szőheti szorosabbra a szülő kapcsolatát gyerekével a hétköznapi rohanásban.

Bár a legtöbb édesanya és édesapa állandó időhiánnyal küzd, egy-egy rövidebb lélegzetű pletyi azért általában még belefér. És többet számít, mint gondolnád.

12 perc is elég lehet

A statisztikák szerint naponta átlagosan 30 perc jut a szigetországban a szülőknek arra, hogy esténként foglakozzanak gyerekeikkel.

A szülők negyede aggódik, hogy ennyi idő nem elég, és csaknem minden második úgy érzi, hogy nem kellően jó szülő a hétköznapokon. Szakpszichológusok szerint azonban 12 perc is elég a kellően bensőséges kapcsolat megőrzéséhez, ha a szülő megfelelő kérdéseket tesz fel gyerekének.

A pszichológus tanácsai

Claire Halsey gyermekpszichológus szerint a három-négy év közöttiektől például a következőket érdemes kérdezni és kérni, illetve a következőkről lehet beszélgetést kezdeményezni.

Négyéves korig

- Milyen játékokkal játszottál ma?
- Ki magasabb: az óvó néni vagy anyukád?
- Mesélj a mai legélvezetesebb játékról!

Négy-nyolc év közöttiek esetében

- Meg tudnád mutatni eljátszva, hogy mit csináltál ma a szünetben?
- Hármat tippelhetsz, hogy mit csináltam ma!
- Hányszor mosolyogtál ma, mi nevettetett meg?

Nyolc és 14 év között

- Remek sztorim van a számodra, de kérek is egyet cserébe. Te kezded!
- Mesélj pár iskolai pletykát! Csupa fül vagyok!
- Milyen leckével bajlódsz? Tudok segíteni?
- Hova mentek a héten a barátaiddal?

Halsey hangsúlyozza, hogy a kérdések lehetőleg mindig nyitottak legyenek, azaz kifejtendő válaszra késztetők, ne pedig csupán eldöntendők - írta a The Daily Telegraph című brit lap.

Amit viszont sohase mondj

A kommunikáció tehát kulcsfontosságú - néha azonban a visszájára fordulhat. Hiszen melyik szülővel ne fordulna elő, hogy egy-egy meggondolatlan mondat hagyja el a száját? Mindez érthető is, hiszen édesapa vagy édesanya legyen a talpán, aki látva, hogy a gyerek a sokadszori kérés vagy felszólítás után is zavartalanul folytatja a rosszalkodást, nem jön ki a sodrából - mégis próbálj önfegyelmet gyakorolni. A helytelen kommunikáció ugyanis többet árthat csemetédnek, mint gondolnád, sőt, a sérülés akár egész életére is kihathat.

Melyik árt leginkább a gyereknek?
Sok számítógépezés
Állandó tévézés
Rossz otthoni légkör
Ide sorolandó többek között a hirtelen felindulásból elkövetett szeretetmegvonás, amely leginkább a - Nem is szeretlek idézett mondatban sűrűsödik. Valójában persze szó sincs arról, hogy az édesapa vagy édesanya ne szeretné csemetéjét, ám akarata ellenére azt kommunikálja felé, hogy nemcsak az adott megnyilvánulását, hanem a személyét is elutasítja. Tudd meg, mely gyakorta elhangzó szülői mondatoktól érdemes még minden körülmények között tartózkodnod.



Forrás: femina.hu