Itt a nyár! Mindenki megy a strandra vagy kirándulni!
Azonban sokan nem vesznek róla tudomást, hogy a nappal sajnos együtt jár az UV
sugárzás is. Nagyon fontos a megfelelő védekezés, hiszen komoly problémákat
előzhetünk meg vele!
Szemünk, látásunk védelme
Amennyiben hosszabb sétára, kirándulásra indulunk mindig
vigyünk magunkkal megfelelő napszemüveget. Szemüveg vásárlásnál mindig
figyeljünk oda, hogy az védjen az ultraibolya sugárzásokkal szemben. Ebben
akkor lehetünk biztosak, ha a szemüvegen rajta van az európai érvényességű „CE”
jelzés, mely tanúsítja a biztonságos kezelhetőséget. Emellett vigyázzunk az
utcai árusokkal, hiszen bármennyire is csábítóak az olcsó szemüvegek, a
legtöbbjük csak dísznek jó. A kontaktlencsét viselők is hordjanak napszemüveget
még akkor is, ha a lencséjük UV-szűrővel van ellátva, hiszen a magas sugárzás
mellett az már nem elég. Az állandó sugárzásnak kitett szem komoly
károsodásokkal járhat, tehát figyeljünk oda ezekre, mert utólag már nem biztos,
hogy kezelhető a probléma!
Bőrünk védelme
A szem védelme mellett ugyanolyan fontos a bőr védelme is.
Kimutatott tény, hogy az UV sugarak nagy százalékban tehetnek a bőröregedésért
is. Manapság szerencsére már lehet mindenféle készítményt kapni, amelyek
segítenek a védekezésben.Természetesen nem kell magunkat állandóan naptejjel
kenni, ahogy kilépünk az utcára, de nem árt, ha van nálunk tartalékba. Lehet
már olyan nappali hidratáló krémeket, alapozókat, púdereket, ajakápolókat kapni,
amelyek ellenállnak az UV sugaraknak. Itt kiemelnénk az ajkak védelmét, hiszen
arról sokan megfeledkeznek! A gyermekek
érzékeny bőre még több odafigyelést igényel. Ma már lehetőség van arra, hogy UV
– szűrős ruhákat vásároljunk, mely nagyon kedvező a kisbabák számára. Mindig a
bőrünknek megfelelő védőkrémet használjunk!
Fényallergia
A fényallergia egy nagyon gyakori betegség, mely általában a
bőr kipirosodását, kidudorodását, viszketését, csípő, szúró érzését jelenti,
mely leggyakrabban a napfénytől jelentkezik bőrünkön. Valakinél súlyosabbak,
kellemetlenebbek a tünetek és állandóan előjönnek, nekik érdemes kerülni a
nappal való közvetlen érintkezést. Vannak azonban olyanok is, akiknek csak
néha, akár évek elteltével jelentkezik egy-egy allergiás tünet, nekik általában
könnyebb a helyzetük, hiszen különböző antihisztaminos krémekkel hamar
kezelhető a probléma. A megelőzésben segít, ha mindig odafigyelünk az általános
napozási szabályokra, például nem megyünk ki a déli órákban a tűző napra. Az
érzékeny bőrűeknek ajánlatos egy szakemberhez is ellátogatniuk, aki segít, hogy
milyen erősségű és fajtájú krémeket használjanak. Amennyiben gyógyszeres
kezelés alatt állunk, olvassunk el mindent figyelmesen a készítményekről,
hiszen számos gyógyszer okozhat fényérzékenységet, ami kiválthatja az
allergiát.
Forrás: lifemagazin.hu
0 Megjegyzések