Orvosi pályára készült, végül színésznő lett. Első próbálkozásra nem sikerült a Színművészeti Főiskola, amit Détár Enikő egy kisebb tragédiaként élt meg. Később már nem prózai, hanem zenész szakra jelentkezett. Azonnal fölvették.

- Alapvetően izgulós vagyok, és még a mai napig van bennem egy vágy, egy megfelelési kényszer. Nem bánom, mert bár vannak helyzetek, amikor egy picit blokkol a lámpaláz, de az esetek többségében viszont mindig a drukk visz előre - mondja Détár Enikő, aki férjével, Rékasi Károllyal több mint huszonnyolc éve van együtt.

- Nem szeretjük, ha ránk vetítik az álompár megfogalmazást. Hiszen ez alatt az idő alatt megéltünk jót és rosszat is egyaránt. Voltak nagy repülések és nagy zuhanások is, de a szerelmünk és az egymás iránti kötődésünk soha nem hunyt ki annyira, hogy elengedje a másikat. Volt, hogy nekem kellett küzdenem érte, volt, hogy neki értem, de olyan is volt, hogy együtt kapaszkodtunk össze és együtt kellett megküzdenünk valamiért. Nem hiszem, hogy ez nem így működne, más, picit is érző embereknél. Lehet, hogy néha adódnak nehézségek, lehet, hogy vannak szenvedélyesebb, olykor pedig hidegebb napok, lehet, hogy előfordulhatnak gondok, betegségek is, de az összetartozás tudata óriási biztonságot ad - hangsúlyozza Détár Enikő.
 
Forrás:
Stop.hu