A szájüregi daganat az egyik leggyakoribb tumoros megbetegedés ma Magyarországon. Ez a tény azért meglepő, mert a betegség korai jelei hamar észrevehetőek, és a korai diagnózist követő, időben elkezdett terápia lényegesen kevesebb szenvedéssel jár és sokkal eredményesebb mint a későn elkezdett kezelés.

Amikor szájüregi daganatról beszélünk, akkor elsődlegesen az ajkak, a nyelv, a szájpadlás, az íny, a nyálmirigyek, a nyelv alatti terület, a szájüreg folytatását képező garat valamint a szájnyálkhártya megbetegedésére gondolunk.

Bármely lokalizációról legyen is szó, fontos kiemelni, hogy bár a betegség senkit nem kímél, de a dohányzó vagy pipázó, rendszeresen alkoholt fogyasztó, illetve a szájhigiénére egyébként is kevéssé figyelő emberek tartoznak a legnagyobb rizikójú csoportba.

Fontos a fogorvosi vizsgálat és az otthoni önvizsgálat is

Az egyes országokra jellemző előfordulási gyakoriság összefüggést mutat az adott nemzet fogorvoshoz járási szokásaival is, és e tekintetben Magyarország sajnos nem büszkélkedhet szép eredményekkel.

A HIV fertőzés tünetei a szájban
HIV fertőzés következtében,hányadik hónaptól alakulhat ki az Oral Hairy Leukoplakia (Hajas sejtes leukoplakia) a száj nyálkahártyáján? Előidézheti ezt a betegséget más vírus, vagy immunszupresszió? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.

Legtöbben sajnos csak komoly fájdalom esetén megyünk fogorvoshoz, pedig függetlenül attól, hogy milyen panasszal érkezünk a fogászatra, ott rutinszerűen átvizsgálják szájüregünket is. Ez pedig jó alkalom lehetne a daganatos betegség első jeleinek felfedezésére.

E mellett azonban egy egyszerű és rendszeresen elvégzett önvizsgálattal is nagyon sokat tehetünk a korai diagnózis érdekében! A daganat korai jeleit ugyanis, – az ún. precancerozisokat – ha tudjuk, mit keresünk, mi magunk is korán felfedezhetjük.

Ha egy tükör segítségével havi rendszerességgel alaposan átvizsgáljuk a szánkat, biztosan nem kerüli el a figyelmünket semmilyen eltérés.

Ön tudta?
Az ajkakon kialakuló tumor első jeleként megvastagszik a nyálkahártya, majd fehéresen elszíneződik, később kifekélyesedik. Gyakran pontosan ott alakul ki az elváltozás, ahol a cigaretta vagy pipa leggyakrabban éri az ajkakat!
Melyek a figyelmeztető tünetek?

A szájnyálkahártyán és a szájpadon a tumoros betegségek leggyakrabban fehér vagy vörös, a környezettől elütő folttal kezdődnek (ún. leukoplakia, illetve eritroplakia).

A fehér folt könnyen összetéveszthető a gyakori aftás fertőzéssel, azonban míg az afta letörölhető, finoman ledörzsölhető, addig a daganatos betegség első jeleként megjelenő folt biztosan nem. A nyelvet érintő daganat leggyakrabban a nyelv széli részén jelentkezik, csak ritkán látható a nyelvháton.

Előfordul az is, hogy belül, a szájnyálkahártyán, szájpadon is fekély vagy kisebb szemölcs formájában jelenik meg a betegség, máskor esetleg a környezetből enyhén elődomborodó göböt találunk.

Ha régóta meglévő, nem gyógyuló seb az első jel, akkor az gyakran ott látható, ahol egy rosszul nőtt, letört vagy lyukas fog amúgy is sérti a szájnyálkahártyát vagy az ínyt, így - ennek tulajdonítva a sebet - nem megyünk orvoshoz, ezért nem derül ki időben a baj.

Előrehaladottabb esetekben – különösen, ha a garatot vagy a fültőmirigyet betegíti meg a tumor – fájdalmas nyelés, nehézkes beszéd, zsibbadás utalhat arra, hogy komoly betegség kezdődik valahol.

Ezek a tünetek természetesen nem mindig daganatos betegség kezdetét jelzik! Gyakran egy egyszerű szájüregi gyulladás, szuvas fog vagy sérülés van a háttérben, de mindenképpen fontos, hogy a pontos ok tisztázását bízzuk orvosra, mégpedig mielőbb!

És bármilyen formában is jelentkezzen a tumor, nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a rendszeres önvizsgálat, majd elváltozás esetén egy alapos – és 1-2 hétnél tovább nem halogatott! – orvosi vizsgálat hamar fényt derít az igazi okra. Az időben történő felfedezés pedig a hatékony, gyógyulást hozó terápia esélyét jelenti a beteg számára!

Forrás: webbeteg.hu