Az első pohár, az első részegség
Az ötödik évfolyamos lányok egyharmada, és a fiúk 44
százaléka fogyasztott már alkoholt, ez az arány 7. évfolyamon 61 és 69
százalék, 9. évfolyamon 84 és 86%, míg a 11. évfolyamon mindkét nemnél kb. 91%.
A felmérések szerint legalább kétszer volt már részeg az 5. osztályos lányok
2,3%-a, és a fiúk 4,1%-a, ez a későbbiekben 7. osztályban 7,4 és 15,7%-ra, 9.
osztályban pedig 36 és 51%-ra emelkedik. A 11. évfolyamon tanuló lányok több
mint fele, a fiúk közel háromnegyede volt már legalább kétszer részeg.
Az alkoholfogyasztás gyakorisága és az alkoholos italok
népszerűsége
Arra a kérdésre, hogy hányan fogyasztottak az előző hónapban
többször is alkoholt az alábbi arányokat kapjuk lányok esetében (5., 7., 9.,
11. évfolyam) 1,5%, 6,2%, 21,6%, 31,5%. Fiúk esetében ugyanezen mutatók
alakulása: 5,2%, 11,2%, 33,2%, 47,6%.
A fiúk napi és heti fogyasztását tekintve a sör szerepelt az
első helyen, ezt követtet a bor, boros kóla és pezsgő, majd harmadik helyen a
rövid italok. Lányoknál első helyen a boros kóla, bor, pezsgő, ezt követően a
rövid italok, majd harmadik helyen a sör.
Település- és iskolatípus
A legmarkánsabb különbséget a rövid ital fogyasztásban
látni, a vidéken élők magasabb arányban fogyasztják, mint a fővárosiak. Az
iskolatípus tekintetében a középiskolák alkoholkipróbálási arányai közel
megegyeznek, de a részegség a szakiskolákban és a szakmunkásképzőkben tanulók
körében gyakoribb.
Prevenció
Mivel az 5. osztályos tanulók több mint harmada fogyasztott
már alkoholt, a fiataloknak már felsős korukban tisztában kell lenniük az
alkohol veszélyeivel és káros hatásaival, hisz a fiatalkori
alkoholfogyasztással hozható összefüggésbe számtalan baleset, halálozás, nem
kívánt terhesség, szexuális fertőzés.
Egyértelműen elmondható, hogy a 18 év alatt illegálisan
beszerezhető szerek közül az alkohol jelenti a legnagyobb problémát
serdülőkorban.
vegyük figyelembe az étrend
megtervezésénél, pl. az allergiások vagy vegetáriánusok igényeit.
Forrás: kamaszpanasz.hu
0 Megjegyzések